Moszkva bevetné a gázfegyvert

Pozsony |

<p>Szlovákia alig egy hete szállít gázt Ukrajnának, Oroszország máris ellenlépésekkel fenyegetőzik. A moszkvai kormánynak elege van abból, hogy az európai országok Ukrajnába exportálják az Oroszországból vásárolt gáz egy részét, ezért exportkorlátozást fontolgat.&nbsp;</p>

A legrosszabb esetben Ukrajna akár már november közepén kifuthat a gáztartalékaiból, az európai országok azonban felkészültek az orosz bosszúra. Június közepe óta Ukrajna árvita és tartozás miatt nem kap földgázt Oroszországtól, amely korábban az ország fogyasztásának közel felét biztosította. Ukrajna az EU-ból igyekszik pótolni a kieső gázmennyiségeket, ami a legtöbb esetben az Ukrajnán keresztül az EU-ba irányuló szállítmányok visszafordítását jelenti. Az elmúlt két hónapban Lengyelországból és Magyarországtól kapott földgázt, de egy hete Szlovákián keresztül is elindultak a szállítások. A kelet-szlovákiai Vaján és a kárpátaljai Ungvár között üzembe helyezett gázvezetéken keresztül az Eustream 2015 márciusától 2019 végéig naponta 27 millió köbméter földgázt lesz képes Ukrajnába juttatni, az évi 10 milliárd köbméter a szomszédos ország gázszükségletének az ötöde. Fenyegetőznek az oroszokEz már az oroszoknak is szemet szúrt. Korábban ugyan többször is kijelentették, hogy nem akadályozzák majd a visszaáramló gázszállításokat, a Financial Times üzleti lap információi szerint azonban Oroszország keresi annak a lehetőségét, hogy megakadályozza az uniós szállítmányok Ukrajnába történő reexportját. Az orosz fenyegetés azt követően került ismét a középpontba, hogy az EU újabb szankciók kivetését helyezte kilátásba, amelyek az ország meghatározó állami olajvállalatait érintenék. Kijev nem fizetA Gazprom szóvivője tagadta, hogy a gáztársaság korlátozni készülne az EU keleti felébe irányuló szállításait, azonban az egyik közép-európai EU-s követ szerint az oroszok igen nyíltan beszéltek erről. Egy ilyen lépés tovább nehezítené a télen egyébként is energiaválság elé néző Ukrajna helyzetét. Kijev ötmilliárd dollár körüli összeggel tartozik a Gazpromnak, miközben minden forrást figyelembe véve a tavalyi téli fogyasztás alapján 5–10 milliárd köbméter újonnan szállított gázra lenne szüksége jövő tavasz előtt. Ezt csak akkor remélheti Oroszországtól, ha kifizeti adósságát. A helyzet azonban az, hogy legfeljebb az IMF-től számíthat pénzre decemberig, mármint ha a Valutaalap ígéretéhez híven átutalja az Ukrajnának megítélt 17 milliárd dolláros hitelkeret 2,8 milliárdos részletét. Papíron az IMF-től idén Ukrajnának kifizetett forrás ugyan éppen elég lenne az orosz követelés kiegyenlítésére, ám ez azt jelenté, hogy a kijevi kormány nem törleszti az államadósságot, nem fizeti ki a szociális juttatásokat és a nyugdíjakat, nem finanszírozza a bankok feltőkésítését és egy fillért sem fordít a kelet-ukrajnai régió helyreállítására. Más szóval Kijev nem tudja kifizetni gázadósságát. Ha azonban Ukrajna 20%-kal csökkenteni tudja idei téli fogyasztását a tavalyihoz képest és megkapja az utánpótlást európai barátaitól, akkor ki tudja húzni a telet újabb orosz gázszállítás nélkül – állítják egy nemrégiben megjelent német tanulmány szerzői. Ha egyik feltétel sem teljesül, Ukrajna már november közepén kifut gáztartalékaiból. Európa felkészültAz európai országok már felkészültek az orosz bosszúra. Az európai gáztárolók összességében 80 százalék fölötti töltöttségi szinten állnak. Eddig 73 milliárd köbméter gázt tett félre Európa a télre, amikor esetleg Oroszország elzárhatja a gázcsapokat a nyugati szankciókra válaszolva. A Gas Infrastructure Europe folyamatosan frissülő adatai szerint a tárolókapacitással rendelkező 15 európai ország közül csupán háromban – Bulgáriában, Lettországban és Magyarországon – nem éri el a töltöttségi szint a 80 százalékot. Régiónkban Ausztria rendelkezik a legnagyobb kapacitással: jelenleg 4,4 milliárd köbméter gáz van föld alatti létesítményeiben, ami 93,2%-os töltöttségnek felel meg. Csehországban a felhalmozott tartalék 3,2 milliárd köbmétert tesz ki, ami a teljes kapacitás 97,3 százaléka. A térségben kétmilliárd köbméternél nagyobb tárolói vannak Lengyelországnak és Szlovákiának is, előbbinél 93, utóbbinál 97,6 százalékos a töltöttség. A Gazprom sem bánnáSokan azzal hessegetik el egy orosz gázembargó lehetőségét, hogy ez túl nagy bevételkiesést okozna a Gazpromnak. A helyzet azonban az, hogy az európai eladásokból származó 4–4,5 milliárd euró bevétel csupán éves forgalmának 3,5%-a. A maradék a hazai piacról és a volt szovjet tagköztársaságokból származik. Az elmúlt hónapok alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jelenlegi moszkvai vezetés habozás nélkül kész lenne feláldozni ezt az összeget, ha úgy látná, hogy ez Oroszország nemzeti érdeke. (SITA, MTI, Ng., mi) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?