Mit tanácsolnak jelenleg a tőzsdei szakértők?

A nyár a tőzsdéken is uborkaszezonnak számít, ami abban nyilvánul meg, hogy az árak esnek. Idén ez most eltolódik, de a nyár vége, az ősz eleje ideális időszak a bevásárlásra.

A nyár a tőzsdéken is uborkaszezonnak számít, ami abban nyilvánul meg, hogy az árak esnek. Idén ez most eltolódik, de a nyár vége, az ősz eleje ideális időszak a bevásárlásra. Az MSCI World, a világ valamennyi fontos börzéjének teljesítményét figyelembe vevő index alapján a nyári és az ősz eleji hónapok - július, augusztus és szeptember - 1970 és 2006 között az esetek többségében csökkenést mutattak. A visszaesés általában már korábban elkezdődik, idén azonban ez egyelőre elmaradt.

Mivel épp az elmúlt időszakban gyöngült a korona, ezért a tőzsdei rekordokon felül a szlovákiai befektetők még nagyobb viszonylagos nyereséget érhettek el. Jelenleg az indexek ha nem is esnek, de stagnálnak, ezért érdemes az eladáson most gondolkodni, így akik a közeljövőben fel szeretnék használni megtakarításaikat, ne várjanak tovább. Ez a tanács leginkább a rövid távon gondolkodóknak szól, mert középtávon, az év végéig, még folytatódik a növekedés. Azok viszont, akik vásárolnának, várjanak még, hiszen ezt néhány hónap múlva olcsóbban is megtehetik.

Akik az utóbbi években a szlovák fizetőeszközben bíztak, jól tették. A korona alapú pénzpiaci- és kötvényalapok, a 2006-os évet nem számítva, a részvényekhez mérhető reálhozamot biztosítottak. Mostanra ennek az átmeneti csökkenésnek az okai megszűntek, és a júniusi koronagyengülés jó alkalom arra, hogy ismét bevásároljunk. 3-5%-nál nagyobb hozamot ugyan nem szabad remélni, de miután a korona nagy valószínűséggel még tovább izmosodik az euróhoz képest, érdemes még egyszer kihasználni ezt a lehetőséget. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben felmerült az eurózónához való csatlakozás időpontjának kitolódása, még mindig az eredeti forgatókönyv a legvalószínűbb. Mivel a bankbetétek kamata a jövőben alacsony szinten marad, már csak a pénzpiaci alapok azok, ahol megtakarításaink értéke lépést tud tartani az inflációval. Három éven felül a kötvényalap a jó választás. Akinek van legalább százezer koronányi megtakarítása, és legalább három évig nem lesz rá szüksége, vásároljon az ingatlanalapok jegyeiből. A nyár elején indult négy alap kedvezményes jegyzési időszaka ugyan lejárt, a belépési illeték már magasabb, mégis érdemes ezt az alapfajtát választani. (hzs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?