Mindenkit sújtani fog a bankadó

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfő ismertette a 3 százalékos államháztartási hiány elérése érdekében tervezett takarékossági lépéseket. A részben már idén életbe lépő intézkedések döntően a bankokat és a nagy nyereséggel dolgozó vállalatokat érintik.</p>

Az intézkedéscsomag részeként a magán nyugdíjpénztárakba történő járulékok befizetésének nagysága a jelenlegi 9%-ról 2013-ban 6 vagy 4%-ra mérséklődik (minden egyes százalék mintegy 90 millió eurót jelent az államkassza számára), a bankadót már idén növelik: a cégek bankbetétei után kivetett 0,4%-os adó októbertől a lakossági megtakarításokra is vonatkozik, ami 2012-ben 25 millió euró többletbevételt eredményezhet, jövőre pedig együttesen mintegy 100 millió eurót. Emellett a pénzintézetek idén egyszeri adót fizetnek be az államkasszába 50 millió euró értékben. Elemzők máris azzal számolnak, hogy a többletterhek egy részét a bankok átruházzák az ügyfelekre. A szlovák bankszövetség pedig arra figyelmeztetett, hogy a túl nagy terhek visszafoghatják a hitelezési kedvet, ami a gazdaság növekedési ütemére is negatívan hathat. A felvázolt koncepció azt eredményezi, hogy a bankadó mértéke el fogja érni az Európában rekorder magyar szintet.

A hatóságilag szabályozott árakkal dolgozó nagyvállalatok (energiacégek, gyógyszergyárak, gázművek, távközlési cégek) 2012-ben és 2013-ban is 100-100 millió euró extraadót lesznek kénytelenek fizetni. Egyelőre nem világos, hogy a havi 2750 euró feletti személyek jövedelemadója 19%-ról hány százalékra nő (várhatóan 25-re), továbbá az évi 30 millió euró feletti nyereséget felmutató társaságok adója is hány százalékra kúszik fel (a jelenlegi 19 százalékról 22 vagy 23%-ra). A felsoroltakon kívül az elkövetkező négy évben a nyugdíjakat fix összeggel fogják emelni, ami azt jelenti, hogy a kisebb nyugdíjjal rendelkezők valamivel többet kapnak, mintha csak az inflációt követné a valorizáció, a nagyobb nyugdíjjal bírók kevesebbet. A Fico-kormány idén 200 millió eurót, 2013-ban pedig kb. 1,5 milliárd eurót szeretne megtakarítani. A felsorolt intézkedések összességében fékezőleg hathatnak a gazdaság növekedésére, mivel nem jó, ha politikai döntések befolyásolják egy-egy ágazat nyereségét, ráadásul a többletterhek éppen a húzóágazatokat érintik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?