Merre visz majd a csallóközi olajvezeték?

Pozsony |

<p>Szilárd biztosítékot követel a gazdasági minisztériumtól a Pozsony–Schwechat kőolajvezetékkel kapcsolatban a Nem a csallóközi kőolajvezetékre! elnevezésű polgári társulás. Tomáš Mikulec, a csoport új elnöke szerint a minisztérium nem tájékoztatja elég világosan és egyértelműen a nyilvánosságot.</p>

„Megalapozott gyanúnk alapján a vezeték útvonalára csak az utolsó pillanatban derül majd fény, az érintettek pedig kész tények elé lesznek állítva” – magyarázta tegnapi sajtótájékoztatóján Mikulec.
A polgári társulás információi szerint (amelyek állítólag a gazdagági minisztériumból származnak) a kőolajvezeték Pozsonyt jócskán érinti majd, mi több, vonala keresztülszeli a forgalmas Einstein utcát és a Lafranconi-híd ligetfalui oldalán elterülő, Pöcsni nevű erdős részt is, mely alatt a fővárosi ivóvíztartalékok találhatók. Mikulecék még január 18-án felszólították Juraj Miškov (SaS) gazdasági minisztert, hogy ismertesse a Pozsonyt a Bécstől délkeletre fekvő Schwechattal összekötő kőolajvezeték pontos útvonalát. A tárca szerint aggodalomra nincs ok. „A miniszter úr betartja adott szavát, és garantálja, hogy a kőolajvezeték a Csallóközt elkerüli majd” – nyilatkozta Daniela Piršelová, Miškov szóvivője.
Tomáš Mikulec emlékeztetett, hogy a miniszter korábban aláírásával támogatta a petíciót, amelyet polgári társulásuk a Csallóköz és az ott található vízkészlet védelme érdekében indított. Hozzátette, továbbra is bíznak Miškovban, de több információt követelnek az állandó „folyamatban vannak a tárgyalások” helyett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?