Megtorpant a Volkswagen és a Porsche egyesülése

Berlin |

<p>Megtorpant a Volkswagen és a Porsche tervezett egyesülése, a  Volkswagen ugyanis lemondta a hétfőre tervezett, legmagasabb szintű megbeszéléseket.</p>

A hivatalos indok szerint a kialakult helyzetben nem megfelelő a légkör a konstruktív tárgyalásokra.     - Ilyen körülmények között pedig nem engedhetjük meg a Volkswagen, illetve egyes vezetői lejáratását - érvelt a wolfsburgi konszern üzemi tanácsának elnöke. Bernd Osterloh ennek kapcsán azt hiányolta, hogy a Porschénak nincs világos koncepciója az összeolvadásra.

Noha a Porsche régóta a Volkswagen fő részvényese, tavaly év vége óta pedig többségi tulajdonosa, a két gyár közötti viszony feszültté vált. A Volkswagen korábban  szembeszállt azokkal a törekvésekkel, hogy a Posche, részesedésének emelésével, a wolfsburgi cég teljes tulajdonosa legyen, és ezt a Volkswagenben kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező alsó-szászországi tartományi kormány is minden eszközzel akadályozta.

Az esetleges fúzió terve a teljes felvásárlás alternatívájaként a közelmúltban merült fel, és a két gyár vezető képviselői tárgyalásokat is kezdtek erről. Ám a Volkswagen illetékesei újabban azzal vádolták a súlyos anyagi gondokba keveredett, stuttgarti székhelyű  Porschét, hogy nem nyilatkozik egyértelműen szándékairól.

A Porsche üzemi tanácsának vezetője ugyanakkor a Volkswagent vádolta azzal, hogy aláásni igyekszik a mindenekelőtt sportkocsikat gyártó Porsche függetlenségét. Uwe Hück, a Porsche üzemi tanácsának vezetője hétfőre a Volkswagen elleni tiltakozó tüntetésre szólított fel.

Értesülések szerint a viszály hátterében a többi között a két legfelső vezető, Ferdinand Piech, illetve a Porschét 1992 óta irányító Wendelin Wiedeking közötti ellentét, személyes rivalizálás is állhat.

Mindazonáltal a vita jórészt családon belüli. Ferdinand Porsche - az 1931-ben alakult Porsche cég alapítója - tervezte az első "népautót", vagyis az első Volkswagent, a később legendás VW "bogár" ősét a harmincas években. A Volkswagen 2002-ig elnök-vezérigazgatója, azóta felügyelőbizottsági elnöke, Ferdinand Piech maga is Porsche mérnök egyik unokája, és övé a Porsche cég 13 százaléka. A Porsche-autók átlagosan 30 százalékban Volkswagen gyártmányú alkatrészeket tartalmaznak. A Porsche-vezér Wiedeking viszont 2006. január óta a Volkswagen felügyelőbizottságának tagja.

Eredetileg a Porsche beszállását a Volkswagenbe mindenki üdvös védekező intézkedésnek tartotta. A német parlament tavaly novemberben módosítani kényszerült a Volkswagen-részvényesek jogait szabályozó törvényt, amely addig a csoport külföldi felvásárlását volt hivatva megakadályozni. Előzőleg ugyanis az Európai Bíróság helyt adott az Európai Bizottság panaszának, hogy a törvény ellentétes a tőke szabad áramlását szavatoló belső piaci rendtartással. A törvénymódosítással egyidejűleg az esetleges külföldi felvásárlási kísérleteknek éppen azzal vették elejét, hogy a Volkswagen csoport többségét - 74,1 százalékát, szavazati jogainak 50,76 százalékát - megszerezte a Porsche. Emiatt azonban a Porsche állítólag 9-10 milliárd eurós adósságot vett a vállára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?