Gazdaság

Meghozta a gyümölcsét az üdülési utalvány

Pozsony | Az üdülési utalványok idei bevezetésének köszönhetően augusztusban 13 éve nem látott csúcsra ugrott a Szlovákiában nyaralók száma. A hazai turisták csaknem a negyedével voltak többen, mint egy évvel korábban.
Molnár Iván

2019. október 24. 12:00

A szlovákiai szállodákban és egyéb vendéglátóhelyeken augusztusban csaknem 800 ezer turista nagyjából 2,5 millió vendégéjszakát töltött el – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből, amely szerint ilyen jó havi adatra 2006 óta nem volt példa Szlovákiában. A turisták száma tavaly augusztushoz képest csaknem 18, a vendégéjszakáké pedig 16 százalékkal nőtt.

A látványos növekedés főként az utazási utalványok bevezetésének köszönhető. Ezek idén januártól használhatók. Az alkalmazottak üdüléséhez történő hozzájárulás az elszámolható kiadások 55%-ának megfelelő összeget, legfeljebb 275 eurót tehet ki évente. Üdülési utalványt csak a 49-nél több alkalmazottal működő cégek kötelesek biztosítani. Hozzájárulást olyan alkalmazott igényelhet, aki legalább 24 hónapja az adott cégnél dolgozik. A 49 vagy ennél kevesebb alkalmazottal működő cégek önkéntes alapon kínálhatnak üdülési csekket a dolgozóiknak.

Az utalványoknak köszönhetően idén augusztusban csaknem 24 százalékkal több hazai turista szállt meg a szlovákiai vendéglátóhelyeken, mint egy évvel korábban. Az augusztusban regisztrált 800 ezer turistából 467 ezer volt a hazai, ami az összes turista 59 százalékának felel meg.

Nagyjából a tizedével, 325 ezerre nőtt azonban a külföldi turisták száma is. Egy-egy turistára átlagosan 3 vendégéjszaka jutott.

A legtöbb üdülőt augusztusban a hegyi túrák vonzották, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Zsolna megyében 114 ezren szálltak meg, 30 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. De a szomszédos Eperjes megyében is több mint a negyedével, 88 ezerre, Besztercebánya megyében pedig 29 százalékkal, 73 ezerre nőtt a turisták száma. Az elmúlt időszakban azonban nem csupán a turisták, hanem a szálláshelyek száma is nőtt Szlovákiában. Augusztus végén ezekből 4417 volt az országban, majd 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szálláshelyeken csaknem 75 ezer szoba és 197 ezer ágy várta a pihenni vágyókat. A Statisztikai Hivatal közzétette az idei év első nyolc hónapjára szóló előzetes adatokat is. Ezek szerint az említett időszakban 4,4 millió turista szállt meg az országban, akik közül 2,7 millió volt a hazai. Ez utóbbiak száma 16 százalékkal nőtt a múlt év első nyolc hónapjában mérthez viszonyítva.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Bugár: Úgy döntöttem, Érsek lesz a listavezető

Újabb női holttestet találtak Pozsonyban, de a rendőrség szerint nincs sorozatgyilkos a városban

Dzsudzsákról, Hamšíkról, Hapalról és Bénesről

Kocsmafilozófia haladóknak

Vegyük komolyan a szűrést!

A Szkripal-ügyhöz lehet köze a Jaroslav Naď ellen indított eljárásnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!