Megéri részvényekbe fektetni a pénzünket

Pozsony |

Az elmúlt év végén ugyan látványos kilengéseket produkáltak a tőzsdék, akik azonban a bankszámlák nyújtotta silány betéti kamatoknál nagyobb ütemben szeretnék fialtatni a megtakarításaikat, azoknak az elemzők szerint idén sem szabadna megijedniük a részvényektől és a kötvényektől.

„Szlovákiában tavaly 1,6 milliárd euróval, 35,5 milliárd euróra nőtt a bankbetétek összege, miközben az ilyen betétek valós hozama, az inflációt is figyelembe véve, mínusz 1,8 százalék körül mozog” – nyilatkozta Maroš Ďurík, az Across Private Investments befektetési társaság igazgatója. Szerinte épp ezért nem érdemes idő előtt konzervatív befektetési formákba menekülni, hiszen a részvények, a kötvények és az ingatlanalapok még idén is ígéretes hozamot biztosíthatnak. Andrej Rajčány, az Across Private Investments portfóliómenedzsere szerint idén még nem kell számítanunk a világgazdaság visszaesésére sem.

Az Across Private Investments képviselőinek az előrejelzését támasztja alá a svájci UBS bank legfrissebb elemzése is. Eszerint idén részvényben kellene tartaniuk a pénzüket a befektetőknek, függetlenül attól, hogy milyen a kockázatvállalási hajlandóságuk. Nem valószínű ugyanis, hogy recesszió lesz, így a vállalati profitok tovább emelkedhetnek.

Az UBS szerint a recessziókat megelőző 6–18 hónapban lehet a legjobb hozamokat elérni.

Akik például tavaly karácsonykor eladták a részvényeiket, azok kimaradtak azóta egy 10 százalékos növekedésből. Ha számításba vesszük a pozitív növekedési rátákat, a kínai lazítás folytatását,  a részvénypiacok 12–15 százalékos hozamot biztosíthatnak idén az UBS szerint. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?