Még veszünk a bőség kosarából

<p>Pozsony/Budapest/Prága. A pénzügyi és gazdasági válság különböző mértékben érezteti hatását az egyes országokban. A közelgő karácsony kapcsán az a kép rajzolódik ki, hogy nálunk egyelőre a szokásos életvitelünket folytatjuk, a csehek karácsony után spórolni akarnak, a magyar polgárok pedig már karácsony előtt is szűkmarkúak.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Nálunk a legkedveltebb karácsonyi ajándéknak a könyv számít, majd a ruha és lábbeli jön, a harmadik helyen a kozmetikumok állnak, ám egyre inkább előretör a készpénz, mint ajándék – derült ki a Deloitte tanácsadó és piackutató társaság Európa 16 államában végzett felméréséből. A nemzetközi cég október első napjaiban arról kérdezte meg a polgárokat, hogy a válság mennyire befolyásolja majd karácsonyi vásárlási szokásaikat. A körképből az derült ki, hogy a krízis Szlovákiában még alig érezteti hatását, a polgárok mindössze 20%-a mondta azt, hogy már az ország gazdaságában érződik a válság, miközben a nyugat-európai átlag 75 százalék – mondta tegnap Zuzana Letková, a Deloitte munkatársa. A Deloitte adatai szerint a jelenlegi helyzetben a szlovák polgárok 32%-a a tavalyinál gazdagabb karácsonyt tervez, másrészt „a szlovákokra jellemző, hogy kordában tudják tartani a vásárlási lázat, az általuk megszabott pénzügyi keretbe többnyire beleférnek” – magyarázta Letková. A Deloitte adataiból kiviláglik: miközben Nyugat-Európában a polgárok átlagosan 47%-a válaszolta azt, hogy a válság érinti kiadásainak nagyságát, addig Szlovákiában ez a mutató csupán 22%, ami a legalacsonyabb a mért 16 ország között. Persze, mi sem vagyunk immunisak a krízis iránt, ami azon is érződik, hogy kevesebb luxuscikket veszünk, s bár a gyermekeinken, családtagjainkon nem takarékoskodunk, más területeken azért már visszafogjuk magunkat.

„A válság még biztosan nem érinti a karácsonyi vásárlásokat. A polgárok a tavalyi szint felett fognak költekezni” – nyilatkozta Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató intézet vezető elemzője. Szerinte a mostani karácsonyt már részben befolyásolja az euró 2009-es bevezetése, mivel a vásárlók egy csoportja az euró miatt esetleg óvatosabban fog költekezni, a másik csoportja pedig éppen ellenkezőleg, még idén jól „bespájzol” a termékekből, elköltve szinte az összes, keze ügyében lévő koronáját. „A béremelések üteme meghaladja az inflációt, és még mindig nő a foglalkoztatottság. Ennek köszönhetően a polgárok a korábbinál több, elkölthető pénzzel rendelkeznek, ami meglátszik a vásárlások volumenén. Ezért idén sem törik meg az a hagyomány, hogy karácsony közeledtével magasra ugrik a kiskereskedelmi forgalom” – mondta Eduard Hagara, az ING Bank elemzője. Tavaly ajándékokra és karácsonyi ételekre 9 milliárd koronát költöttek Szlovákiában, leginkább a háztartási műszaki cikkek, az élelmiszerek és a textil- és ruházati termékek fogytak.

Magyarország: rossz szezon előtt

Minden eddiginél keményebb karácsonyi szezon elé néznek a magyar kiskereskedők, akiknek korábbi prognózisait jócskán felülírja a hitelválság. A december csúcsszezon a kiskereskedelemben, egy műszaki áruház az ünnepek előtt három hónap forgalmát bonyolítja le, s a hipermarketekben is jelentősen meglódul a kereslet. Az idén azonban bőven van ok a pesszimizmusra: míg bő egy hónapja még reálisnak tűnt, hogy az év végére a kiskereskedelmi piac kétévi folyamatos forgalomcsökkenés után végre rendezheti sorait, sőt szerény növekedésnek indul, most a kérdés csak az, mennyivel múlja alul az idei szezon az igencsak sovány tavalyit. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a hitelválság hatása máris érezhető a kiskereskedelemben, hiszen a háztartások vásárlóerejét már most gyengítik a devizaalapú hitelek megugró törlesztő részletei. Másrészt az utóbbi időszak sorozatos piaci történései (olaj-, gáz- és élelmiszerár-emelkedés) a vásárlókat is elővigyázatossá tették. A kiskereskedők a tavalyinál is rosszabb lelkiállapotban vághatnak neki a napokban induló karácsonyi szezonnak. Tavaly a váratlan élelmiszerár-robbanás rajzolta át eladási terveiket. A kereskedők árrésük rovására próbáltak megszabadulni a karácsonyi vevőcsalogatónak berendelt nagy értékű, elsősorban szórakoztató- és háztartási elektronikai áruktól. Idén máris 5-15%-kal csökkent a műszaki termékek iránti kereslet. A nyomott hangulatot tapasztalva idén olcsóbb játékok kerülnek a karácsonyfa alá – állítják a kiskereskedők. A játékimportőrök a forint hirtelen gyengülése miatt profitjuk jó részének már most búcsút mondhatnak. A válságra nem tudtak felkészülni, hiszen egy évre előre kell rendelniük. „Van annyi vásárló a játékboltokban, mint tavaly ilyenkor, de az emberek olcsóbb termékeket tesznek a kosarukba. Bár a karácsonyi bevásárlóroham nálunk általában november közepén kezdődik, az már most látszik, a vevők jóval óvatosabbak” – mondja Bartha Zsolt, a Liliput Játékország üzletcsoport tulajdonosa.

Csehország: majd böjtölnek

Csehországban egyre inkább karácsonyi hangulatot öltenek az üzletek, a nemzetközi kiskereskedelmi láncok (pl. Tesco) már október első felében elkezdik a karácsonyi vásárt, de ahogy a Mladá fronta Dnes napilap megjegyzi, sok vevőt ez egyenesen irritál, mivel októberben még nincs karácsonyi hangulat. A lap idézi az NMS ügynökség felmérését, amely szerint a csehek idén átlagosan 5000 cseh koronát költenek ajándékokra és 2000 koronát pedig élelmiszerekre.

A válaszadók 62 százaléka azt felelte, hogy idén körülbelül ugyanannyit szánnak a karácsonyra mint tavaly. Ami a válságot illeti, a válaszokból az szűrhető le, hogy a karácsonyon nem akarnak takarékoskodni, azonban a megkérdezettek 75%-a szerint az ünnepek után már visszafogják kiadásaikat. A krízis mindössze úgy gyűrűzik be, hogy idén kevesebben vásárolnak bankhitel révén. (shz, P, NSZ, MfD)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?