Még olcsóbban juthatunk lakáshoz

Pozsony |

<p>Szlovákiában tavaly 3,9 százalékkal csökkent a lakóingatlanok ára, egy négyzetméterért így átlagosan 1291 eurót kértek – derül ki a jegybank és a Szlovák Ingatlanügynökségek Nemzeti Szövetségének (NARKS) tegnap ismertetett elemzéséből.</p>

Eszerint a legnagyobb áresést az elmúlt évben Nyitra megyében mérték, ahol a lakóingatlanokhoz 12,6 százalékkal olcsóbban juthattunk hozzá, mint egy évvel korábban, miközben egy négyzetméter átlagosan 620 euróba került. Ezzel szemben két megyében, a Besztercebányaiban és a Kassaiban még nőttek is az árak. Az előbbiben 0,3, az utóbbiban 2,1%-os drágulást regisztráltak. Besztercebánya megyében így 791, Kassa megyében pedig 941 euróba került egy négyzetméternyi lakóingatlan. A nyitrai utáni második legnagyobb áresést, 9,7 százalékosat, Trencsén megyében mérték, ahol egy négyzetméter 685 euróba került. Nagyszombat megyében 9,3 százalékkal (850 euróra), Zsolna megyében 8,6 százalékkal (790 euróra), Eperjes megyében pedig 8,1 százalékkal (826 euróra) esett az átlagár.

Az ingatlanpiac szempontjából meghatározó Pozsony megye továbbra is fenntartja az elsőbbségét az árak szempontjából. Tavaly ugyan itt is 1,3 százalékkal estek az árak, azonban egy négyzetméterért még mindig átlagosan 1726 eurót kértek. A lakóingatlanok egyes típusai között is jelentős különbségek vannak. Nagy többségükhöz tavaly ugyan olcsóbban juthattunk hozzá, mint egy évvel korábban, az ötszobás és ennél nagyobb lakások négyzetméterenkénti ára azonban 0,6%-kal, 1500 euróra nőtt. Az egyszobás lakások ára 4,9 százalékkal, 1437 euróra, a kétszobásoké 2,8%-kal, 1384 euróra, a háromszobásoké pedig 1,7%-kal, 1270 euróra esett vissza. A családi házak esetében egy négyzetméterért átlagosan 1156 eurót kértek, ami 2009-hez képest 4,1 százalékkal kevesebb. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?