Már kikeltek a magánosításkor elvetett magok

Prága/Pozsony. Az elmúlt évek nagyarányú és döntően sikeres privatizációs hullámát követően az utóbbi időben a külföldi társaságok kezdik lefölözni nyereségüket és kivonni tőkéjüket térségünkből.

Prága/Pozsony. Az elmúlt évek nagyarányú és döntően sikeres privatizációs hullámát követően az utóbbi időben a külföldi társaságok kezdik lefölözni nyereségüket és kivonni tőkéjüket térségünkből. Konkrétan ebben az évben az előzetes számítások szerint osztalék és profit formájában Csehországból mintegy 70 milliárd cseh koronát, Szlovákiából pedig hozzávetőlegesen 25 milliárd koronát vonnak ki a külföldi magánosítók. Mindkét ország esetében rekordméretű tőkekivonásról van szó.

Cseh közgazdászok becslése szerint nyereségként, osztalékként 2004-ben együttesen 70 milliárd cseh koronára becsülhető a tőkekiáramlás. Tavaly mintegy 40 milliárd koronára rúgott ez az összeg. „Ez a fejlődő cseh gazdaság egyfajta adója” – nyilatkozta Helena Horská, a Cseh Takarékpénztár szakértője. Az említett bank tulajdonosa az osztrák Erste Bank, amely idén jeleskedik a tőkekivonás terén, ugyanis osztalékként 4,6 milliárd koronát fizet ki. Az éllovas a ČSOB pénzintézetet birtokló belga KBC, amely 9,7 milliárd koronát fizet ki osztalék gyanánt. További jelentős tőkekivonó a Kutná Hora-i dohánygyárat megvásárló Philip Morris (4,3 milliárd korona), az Elektrárne Opatovice erőművet tulajdonló brit International Power (2,7 milliárd korona). A külföldi tulajdonosok a pénzkivitel előtt beváltják a cseh koronát, és minden egyes nagyobb beváltás gyengíti a cseh fizetőeszközt.

Szlovákiából 2004-ben várhatóan 25 milliárd koronát küldenek külföldre, ami négyszeresen haladja meg a tavalyi pénzkivonás volumenét. Ez azt jelenti, hogy az ország gazdasága által tavaly megtermelt minden egyes koronából 2 fillér kerül külföldi bankokba. E téren leginkább a Szlovák Gázművek (SPP), az Általános Hitelbank (VÚB) és a Slovnaft külföldi tulajdonosai a legaktívabbak – tudta meg a Pravda. „Ez természetes folyamat, hiszen a nyereség kivonása a korábbi beruházás gyümölcse. A hazai közvélemény azonban még nem tudatosítja a külföldi beruházók ténykedését a maga teljességében. Minden társaság azért jött ide, hogy profithoz jusson, s most a kifizetés ideje jött el” – mondta Ivan Gránsky, a CAIB Financial Advisors tanácsadó cég elnöke. (MfD, P, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?