Májustól euróban vehetünk fel hitelt

Pozsony. A Szlovák Takarékpénztárnál holnaptól az ingatlannal fedezett hiteleket már euróban is felvehetjük.

Pozsony. A Szlovák Takarékpénztárnál holnaptól az ingatlannal fedezett hiteleket már euróban is felvehetjük. „Ügyfeleink májustól az ÚverPLUS lakáshitelcsomag és az amerikai jelzálog esetében vehetnek fel ilyen hitelt, miközben a kölcsön alsó határa 6 ezer euró“ – állítja Miriam Fuňová, a pénzintézet szóvivője, hozzátéve, az illetékek ugyanolyanok, mint a szlovák koronában folyósított hitelek esetében, amit az aktuális árfolyamok alapján számítanak át. Az euróban folyósított hitelek főleg azok számára lehetnek érdekesek, akik euróban kapják a fizetésüket, és az általuk vásárolt ingatlanért euróban szeretnének fizetni. Az euró 2009-es bevezetése nem jelent majd hátrányt azon ügyfelek számára sem, akik korona alapú hitelt vettek fel, hiszen a törlesztőrészleteket a közös európai pénznem bevezetését követően az aktuális árfolyam alapján számítják át. Az euróban felvett ÚverPLUS és amerikai jelzálog kamatszintje a változó kamatozású hitel esetében 5,29, az 1 évre lekötött esetében 4,7, az 5 évre lekötöttnél 5,39, a 10 éves lekötésnél pedig 5,09%-nál kezdődik. A korona alapú hitelnél ez 5,95, 5,1, 4,49 és 5,29%-nál nagyobb. (mi, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?