Magas alapkamattal nem lehet gazdaságot újraindítani

<p>A magyar kormány az európai szocialista kormányok gyakorlatával is szembe megy akkor, amikor magasan tartja a jegybanki alapkamatot, mert ezzel nem lehet beruházásokat realizálni, a gazdaságot beindítani - mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője vasárnap Budapesten.</p>

A Fidesz vendégeként Magyarországon tartózkodó francia politikus azt mondta: a kis- és középvállalkozásokat kamat- és adócsökkentéssel kell segíteni, mert ezek azok a vállalkozások, amelyek biztos munkahelyeket teremtenek. A "túlélésükhöz" pénzre van szükségük - tette hozzá.

Úgy vélte, a kis- és középvállalkozások védelmét a kamaráknak is fel kell vállalniuk, hogy ezek a cégek újabb munkahelyeket tudjanak teremteni, újabb beruházásokat tudjanak elindítani. Magyarország gazdaságáról szólva Joseph Daul azt mondta, hogy "lehetetlen" a jelenlegi magyarországi körülmények között a gazdaságot újra beindítani, új beruházásokat realizálni. Kiemelte, hogy a gazdasági válság megoldását az Európai Unióban egységesen kell megtalálni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?