Lezárult a Gazprom árvitája a fehéroroszokkal

Moszkva |

Fehéroroszország pénzügyi problémák miatt nem fog nehézségeket okozni az orosz gázszállításban az idén, beleértve az Európába menő tranzitszállításokat is. A Gazprom orosz gázipari óriás kedden közleményben tudatta, hogy rendezték a vitatott kérdéseket Fehéroroszországgal, amelyen az európai orosz gázszállítások mintegy ötöde halad át.

Az ország, illetve a Beltransgaz szállítóvállalat a Gazprom gázáért a megállapodás szerint ezer köbméterenként április 1-jétől visszamenőleg 128 dollárt fizet az első negyedévi 119 dollár, illetve a tavalyi 100 dollár után. A Gazprom júliusban azzal vádolta Fehéroroszországot, hogy nem egyenlíti ki a megállapodott árat, bírósággal is fenyegetőzött. Az orosz vállalat Ukrajnát is a fizetések elmaradásával vádolta, és utóbbi felé emiatt átmenetileg csökkentette is szállításait. Az új egyezség a jelentések szerint a Gazprom igazgatóságának egyik tagja és a Beltransgaz vezérigazgatója között jött létre, és az első félév minden elszámolását rendezték. A Beltransgaz felerészt Gazprom érdekeltség. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?