<p>Özvegyi nyugdíjat kapok. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy több kölcsönt is felvettem, de nem tudtam rendszeresen fizetni. Mentségemre azért meg szeretném jegyezni, hogy azért vettem fel a kölcsönöket, hogy a gyerekeimnek tudjak segíteni. </p>
Lezárhatja a végrehajtó a számlát?
Viszont a végrehajtó nem késlekedett és zárolta a számlámat a múlt hónapban, így itt maradtam egy cent nélkül. Hiába írtam neki e-mailt, még csak nem is válaszolt rá. Minden hónap 18-án kapom a nyugdíjamat, félek, hogy még ebben a hónapban sem fogja megnyitni a bankszámlámat, és megint egy cent nélkül maradok. Havonta csak a gyógyszereim negyven euróba kerülnek. Hétféle gyógyszert szedek. Ha nem tudom kiváltani a gyógyszereimet, nem tudom, hogy mi lesz. Élnem is kellene valamiből. Mivel nem kaptam meg a nyugdíjamat, kölcsön kellett kérnem, hogy valamiből megéljek, és azt vissza is kell adnom. Mit tehetek, kihez fordulhatok, hogy segítsen nekem ebben a helyzetben? Nem azzal van a gond, hogy fizetnem kell, hanem hogy ne zárolják a számlámat. A végrehajtás ténye nem érheti meglepetésként az adóst – a jövedelme letiltását jogi eljárások előzik meg, melyekben maga is részt vesz. A végrehajtónak ugyanakkor nem áll hatalmában lefoglalni az adós teljes vagyonát. Nem juttathatja a kötelezett nyugdíjast olyan helyzetbe, hogy megfossza őt minden anyagi forrásától úgy, hogy még élelmiszert, gyógyszereit se tudja beszerezni. A 233/1995-ös végrehajtási törvény és a 268/2006-os kormányrendelet szavatolja, hogy a nyugdíjas számára szabadon maradjon egy minimális összeg, melyből fedezni tudja alapvető létszükségleteit. Ezt a jelenlegi létminimumként 198,09 euróban határozták meg, illetve ha más személyt is eltart, pl. kiskorú gyerekeit, további 90,42 eurót kell érintetlenül hagyni személyenként. Ha a nyugdíjasnak a fent említett alapösszegnél nincs több pénze, és más végrehajtásra alkalmas vagyona sincs, ideiglenesen be kell szüntetni a végrehajtást, míg anyagi helyzete nem javul. A létminimum feletti vagyonnal sem rendelkezhet korlátlanul a végrehajtó. A jövedelem levonásának szabályait a végrehajtási törvény 66. és következő paragrafusai tartalmazzák (az „exekúcia zrážkami zo mzdy a iných príjmov” címszó alatt). Így legfeljebb a tartozásnak megfelelő összeget zárolhatja – ebbe viszont bele kell számítani a végrehajtói díjat és költségeket is, illetve a kölcsönzött összeg után felhalmozódott késedelmi kamatot és más jogosan felszámított díjakat. Az alapösszeg levonása után fennmaradó összeget három részre kell osztani, és a követelés besorolása szerint a maradék egy- vagy kétharmadból lehet a tartozást fedezni.A jövő heti cikkben azt részletezem, mit tehet az adós, ha számláját jogellenesen zárolják. Elöljáróban azt javasolnám olvasónknak, kérje a szociális biztosítótól, hogy a nyugdíját a továbbiakban személyesen vehesse át, tehát ne a zárolt bankszámlájára folyósítsák. (folytatjuk) Veszelei Viktória jogászA tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 10.05.
Az apaság megtagadásáról
2024. 09.28.
Ki felel a bevitt dolgokon esett kárért?
2024. 09.21.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.