Letölthetők a Duna TV műsorai iPhone-re

Budapest |

<p>Április végétől nézhető ingyenesen a Duna Televízió és a Duna II Autonómia csatorna összes saját gyártású műsora multimédiás mobiltelefon segítségével. Az élőben sugárzott műsorok mellett elérhető az adó műsorfüzete is, a műsorok tartalmi leírásával együtt.</p>

Újdonság, hogy pár napja már a videók is letölthetőek – így nemcsak tér, hanem időkorlátok nélkül is élvezhetjük a Duna Tv adásait. A fejlesztők tervei között szerepel az is, hogy az iPhone mellett a Symbian-alapú telefonokon is elérhetővé tegyék az ingyenes alkalmazást. A Duna Mobil már eddig is sikeres volt: két hónap alatt több mint nyolcezren töltöttek le az iTunes oldaláról.

A Duna Televízió úttörő vállalkozásának köszönhetően műhold nélkül, mindössze wifi vagy 3G segítségével élvezheti kedvenc műsorait, lapozgathat a Duna Televízió és a Duna II Autonómia csatorna műsorfüzetében, elolvashatja az adások részletes tartalmi leírását. Az Apple iPhone-ról elérhető alkalmazása teljesen ingyenes – az iTunes-ról (szoftverletöltő) tölthető le. A többszörösen érintésérzékeny kijelzővel és virtuális billentyűzettel ellátott „okostelefont” 2007-ben dobta piacra a világcég. A Duna Televízió új alkalmazását 2010 áprilisában az Apple három héten át tesztelte. Az alkalmazást – amely nemcsak Magyarországon, de a világon is egyedülálló - a dunatv.hu üzemeltetője, a ponte.hu csapata fejlesztette ki, a grafikai felületet a Duna Televízió grafikusa, Gergócs Tamás készítette el.

„A Duna Mobil páratlan, hiszen mobiltelefonon élő televíziós adást eddig még nem követhettünk nyomon, kizárólag a letölthető videós tartalmakat tették elérhetővé. A 140 ezer iPhone alkalmazás közül Magyarországon az első, de a világon is egyedülálló. És ami szintén fontos: kiváló minőségben nézhetőek műsoraink” – mondta el Németh Árpád, a Duna Televízió főszerkesztője.

A fejlesztés ezzel még nem ért véget. „Hazánkban a becslések szerint 100 ezer iPhone-tulajdonos van; számukra és a világban élő magyarok, turisták számára készült az alkalmazás, hogy korlátok nélkül (műholdtól vagy kábelszolgáltatótól függetlenül), bárhol és bármikor nézhessék adásainkat. Terveink között szerepel az is, hogy hamarosan ne csak az iPhone-on, hanem Symbian-alapú telefonokon is elérhetővé tegyük az ingyenes alkalmazást”– hangsúlyozta Németh Árpád főszerkesztő. (DTV)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?