Leszoríthatják a felvásárlási árakat

Komárom. Több dél-szlovákiai régióban a gabona elhúzódó érése miatt csupán július huszadika körül veszi kezdetét a kalászosok betakarítása.

Az elhúzódó érés miatt csak e héten kezdődik az országos aratásVas Gyula felvételeA Komáromi járásban július 18-ig jobbára mintavételi aratással próbálkoztak a termelők. A magvak magasabb nedvességtartalma azonban nem tette lehetővé a gépezet teljes beindítását, a gabona szárítására pedig nincs pénzük – tájékoztatott Milan Kováč, a Komáromi Regionális Agrárkamara igazgatója. Hasonló híreket kaptunk a dunaszerdahelyi és a galántai régióból is.

Az ország legdélebbi körzeteiben az előzetes felmérések az utóbbi öt-hat év legjobb termését vetítik előre. A bőséges csapadéknak köszönhetően a növényzet jól hasznosította a tápanyag-visszapótlást. A korábbi becslésekkel ellentétben a júniusi viharok nem okoztak akkora kárt, mint ahogy azt korábban feltételezték. A dőlt gabona területe alig haladja meg az 5–6 százalékot. Egyelőre a minőségi kilátások is jók. Ha a következő napok időjárása nem változik, akkor a búza többsége megfelel majd a sütőipari követelményeknek.

A Komáromi járásban a termelők összesen 23 724 hektáron takarítják be a búzát. Elsőként Gamota Kft. próbálkozott a csépléssel, 85 hektáron búzából 4,5 tonnás részeredményt értek el. Járási méretben azonban legalább 5 tonnás hozamátlagra van kilátás. Bíztató a tavaszi árpa állapota is, a kalászok hosszúk, a szemek kiteltek. A termelők jó minőségre számítanak, mert a sok csapadék hatására az árpa nem szívta magába úgy a nitrogént, mint az aszályos években. A gazdák bizakodóak, mert a feldolgozóipar is érdeklődik a sörárpa iránt. Az 1805 hektáron termesztett repce betakarítása kissé elhúzódott, az átlagos hozam 3 tonna körül van. Viszont a repcének idén is jó a piaca, folyamatos az érdeklődés iránta.

Ha az időjárás nem rontja el az aratást, gabonafélékből túlkínálat lesz. A komáromi régióban – Milan Kováč becslése szerint – csaknem kétszer annyi termésre van kilátás, mint tavaly volt. Bár a gabonakészletek alaposan megcsappantak, a többlettermés leszoríthatja a felvásárlási árakat – vélekedik az agrárkamara igazgatója. Konkrétumokról ő sem nyilatkozott, mert a termények értékesítésekor a szabadpiaci forgalmazás került előtérbe. Ez azt jelenti, hogy az érvényes piaci árak a termelők és felvásárlók között megegyezéses alapon alakulnak ki. A kiindulási alap mindenképpen az intervenciós ár lesz. A problémát csak az jelentheti, hogy néhány termelő – aki a tavalyi gyenge év miatt akut pénzhiányban szenved –, nem tudja kivárni a novembertől érvényes magasabb uniós árak érvénybe lépését, ezért közvetlenül az aratás után – áron alul – adja el termését. Pedig a termelőknek megéri a terményt közraktárakban tárolni, főképp most, amikor a tavalyi szárazság miatt Európa-szerte megcsappantak a gabonakészletek.

Bár a felvásárlók a többlettermésre hivatkozva szeretnék leszorítani az árakat, távlatokban az étkezési gabona tonnája a kül- és belpiacon emelkedni fog. A búza november 1-jétől tonnánként 101,31 eurót ér, miközben értéke májusig a tonnánkénti havi pótlékkal emelkedik. (krascsenics)

Autópálya-matricák kombájnokon is?

Pozsony. Az agrártermelők rossznak és rájuk nézve igazságtalannak tartják a július 1-jétől hatályos jogszabályt, amelynek értelmében néhány első osztályú közúton, így a Csallóközt átszelő 63-as vagy a Komárom–Érsekújvár közötti 64-es főúton is autópályamatrica-köteles minden, 3,5 tonnát meghaladó jármű. E szerint ugyanis a termelőknek a kombájnok, gabonahordó vagy szalmagyűjtő traktorok után is emelt úthasználati díjat kell(ene) fizetniük. Még akkor is, ha csak néhány métert tesznek meg fizetősre minősített útszakaszon. Bár a jogszabály alkotóinak szeme előtt az a szándék lebegett, hogy a községekből az autópályákra kényszerítsék a teherforgalmat, minimum e két útszakasz esetében célt tévesztettek, mivel itt sem autópálya, sem más megközelítési út nem létezik. A termelők panaszára reagálva Simon Zsolt földművelésügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy az ügyben tárgyal a közlekedési tárca vezetőjével. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?