Lehetőségek vállalkozóknak

Vállalkozók figyelmébe
Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket a Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC).

Vállalkozók figyelmébe

Szlovákia egyes városaiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működtetéséhez keres partnereket a Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC). Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését várja, amelyek szívesen foglalkoznának – akár jelenlegi tevékenységük mellett is – a helyi, bel- és külföldi ajánlatokból az üzleti kapcsolatok létrehozásával, termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Gyártó, forgalmazó, szolgáltató vállalkozások, cégek jelentkezését is várják, amelyeknek konkrét áru-, termék-, terményértékesítési vagy vételi szándékai, a fémforgácsoló, lakatos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgozó és egyéb szabad kapacitás-lekötés, befektető, kooperációs vagy közös vállalati partneri igényei vannak. Lehetőséget kíván biztosítani az FMMC a tevékenységük menedzselésére, üzleti partnerkapcsolatok kiépítéséhez, továbbá a mintegy 20 országból folyamatosan érkező kereslet-kínálati ajánlatok megismeréséhez.

Cégreferensi, témamenedzseri, üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingatlanforgalmazási területi képviselői munkakörbe, konkurenciamentes, új, jövőorientált, fokozatosan fejlő-dő üzleti tevékenységhez (nem termékértékesítési és nem MLM) várjuk jó fellépésű és kommunikációs készséggel rendelkező, dinamikus, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelentkezését. A jelentkezők lehetnek aktív, bel- és külföldi kapcsolatokkal rendelkező nyugdíjasok is. A magyar nyelven kívül más idegen nyelvtudás vagy biztosítási, banki, kereskedelmi üzletkötői gyakorlat további lehetőséget jelenthet, de nem feltétel.

Belföldi és nemzetközi hálózati feladatokhoz, különféle nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére; angol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és számítógépen írásban is kommunikáció képes pályakezdők-nek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egyaránt (távmunka is lehetséges); idegen nyelvet nem beszélők részére találmányok, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítása; magyar nyelven is jól beszélő kezdő és gyakorlott közgazdászoknak kínálunk munkalehetőséget.

Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe! A céljaiknak megfelelő vezető, speciális, kvalifikált, szak- és szakképesítés nélküli, betanított munkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Állást keresnek: gépkocsivezető, anyagbeszerző; fűtő, karbantartó, építészeti munkás, hőszigetelő, raktáros, logisztikai szakember, adminisztrátor, telefonközpontos, segédkönyvelő, raktárkönyvelő, elárusítónő, betanított munkás, takarítónő, biztonsági őr, közgazdász, könyvelő, beruházási referens.

Munkanélküliek, pályakezdők részére: Keresünk olyan személyeket, akik szívesen látnának el területi képviseletet a bel- és külföldi munkaerő-közvetítésben. Elvárások: érettségi, jó kommunikációs készség, eddigi biztosítási vagy banki képviselői tevékenység, idegennyelv-tudás előny, de nem feltétel. Ajánlunk 18-50 éves korig mindenféle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkalehetőséget, vállaljuk a végzettségnek és gyakorlatnak megfelelő munka keresését és ajánlását.

Munkalehetőségek külföldön

Magyarország, azonnal betölthető állásajánlatok: Szlovákul, csehül, magyarul beszélő banki ügyintézőt keresnek Győrben; Budapesti sörözőbe 2 női felszolgálót vesznek fel. Keresnek továbbá: 8 péket, 4 bádogost, 4 karusszel esztergályost, gépészt, 4 villamosmérnököt, 2 informatikust, 2 logisztikai szakembert, 6 CNC-maróst, 4 CNC-esztergályost, 20 asztalost, 2 köszörűst, 4 kovácsot, 8 TÜV vizsgával rendelkező hegesztőt, 3 szerszámkészítőt, 10 ácsot, 10 ápolónőt, 10 könyvkötőt, 6 nyomdai gépmestert, 10 üvegfúvóz, 10 üvegcsiszolóz, 70 betanított munkást (nőt).

Német nyelvterület: Csak bejelentkezés, munkaadó keresés, kiajánlás, szezonmunkák.

Angol nyelvterületre: Málta, Ciprus, ĺrország, Kuvait, Dubai, Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom az angol nyelvtudás nélkülözhetetlen.

Üzleti kooperációs ajánlatok

10402 Olasz cég bérmunkára keres fehérnemű gyártó cégeket.

10401 Iráni cég nyúltenyésztéshez nyújtandó szakmai támogatás ill. beruházás iránt érdeklődik.

10400 Hobbi festékek, ragasztók és kiegészítők angol gyártója termékei értékesítéséhez képviselőket, nagykereskedőket, viszonteladókat keres.

10399 Spanyol cég vegyes vállalatot alapítana szállítmányozási céggel.

10398 Osztrák rönkház-építő cég eladja használt fafeldolgozó gépeit, a hozzá tartozó tartalék szerszámokkal együtt.

10397 Német cég borimportáló cégekkel keres kapcsolatot.

10396 Amerikai cég üveg és kerámia tárgyakat keres.

10395 Szingapúri cég gyógynövény-kivonatot keres.

10394 Román cég alufóliát és frissen tartó fóliát keres.

10393 Norvég cég, amely konyhai szellőzők, szagelszívók gyártásával, beszerelésével foglalkozik, keresi azokat a beszállítókat, akik készek egyedi megrendelés alapján dobozban szállítani a lapra szerelt konyhabútor elemeit.

10392 Japán cég gépek, ipari berendezések iránt érdeklődik.

10391 Holland cég gépipari beszállítás (esztergát, mart, hegesztett, öntött alkatrészek) iránt érdeklődik.

10390 Holland cég olaj- gázipari alkatrészeket, szerelvényeket keres.

10389 Holland cég marha- és sertéshúst vásárolna.

10388 Holland cég műtrágyákat és más vegyi termékeket venne.

10387 Iráni cég zsírsav vagy glicerin, festék és gyanta, bitumen valamint nitrocellulóz gyártókkal keres kapcsolatot.

10386 Görög cég sürgősen venne mandulát, diót, gesztenyét, nagy mennyiségben.

10385 Görög cég sportruházat, -cipő, valamint sportszergyártókat keres.

10384 Görög cég őz, illetve szarvas tenyésztőket keres.

10383 Görög cég friss és mélyhűtött húst, (sertés, marha, baromfi) vásárolna.

10382 Francia cég nyomtatott elektronikus áramkörgyártókkal szeretné felvenni a kapcsolatot.

10381 Francia cég finommechanikai alkatrészgyártás iránt érdeklődik, kis és közepes szériagyártáshoz keres beszállítót.

10380 Német cég fúró-, eszterga- és marógép gyártót keres.

10379 Belga cég Biedermeier bútorokat keres.

10378 Belga cég gyapjúszőnyeget, selyemsálat vásárolna.

10377 Eladó 4626 m2 területű ingatlan, melyen épület, gépkocsitároló, pince és raktárak vannak. Együtt kerül értékesítésre a telepet határoló 21805 m2 erdővel is. Gazdasági társaság üzletrész értékesítés útján is megvásárolható.

10376 Budapesti szállítmányozó vállalat szállítási és logisztikai szolgáltatásokat, vámügyintézést kínál, szállítókat és megbízókat keres.

10375 Vásárszervezéssel foglalkozó lengyel cég kiállítókat keres rendezvényeire.

10373 Lengyel személyszállítással foglalkozó cég utazási irodákkal, turistairodákkal szeretne kapcsolatot teremteni.

10372 Élelmiszeripari termékek, tea, kávé és édesség kereskedelmével foglalkozó lengyel cég kereskedelmi partnereket keres.

10371 Lengyel kereskedelmi cég paradicsomsűrítményt venne, nagykereskedőket, partnereket keres.

10370 Mélyhűtött gyümölcsöt és zöldséget ajánl lengyel cég, nagykereskedőkkel, partnerekkel keres.

10369 Alkoholmentes italok, szörpök lengyel gyártója partnert keres.

10368 Pótkávé, cikóriakávé gyártásával foglalkozó lengyel leányvállalat kereskedelmi partnereket keres.

10367 Húst és hústermékeket ajánl lengyel cég, kereskedelmi partnereket keres.

10366 Sertés- és marhahúst kínál lengyel vállalat, kereskedelmi partnert keres.

10365 Lengyel cég korpát keres.

10410 Szlovén cég poliészter és selyemfonalat, kötelet, férfi és női divat kiegészítőket kínál.

10408 Szlovén cég bőr női kézitáskákat, pénztárcát, kiegészítőket, öveket, kozmetikai és pipere táskákat, női-férfi papucsokat kínál.

10405 Török cég a következő területeken szeretne együttműködni vállalatokkal: textil, bőr és lakástextil, olívaolaj, sajt, napraforgóolaj, zöldségfélék, elektromos cikkek: TV-k, sütők, hűtőgépek, porszívók, háztartási gépek, turizmus, nemzetközi szállítmányozás.

10404 Svéd cég „Beluga” kaviár beszállítókat keres.

10403 Lengyel audió és videó berendezésekhez távirányítót gyártó cég nagykereskedőkkel, viszonteladókkal keres kapcsolatot.

10412001 Magyar partnerünk ajánl tankautós kiszerelésben asztali fehér- és vörösbort, kiváló minőségben. Ár és specifikáció rendelkezésre áll.

Ingatlan, befektetés

Számos bel- és külföldi partner részéről megnyilvánuló érdeklődés indokolttá tette a cégek, vállalkozók, magánszemélyek, a városi és falusi önkormányzatok részére kialakított, az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési- és befektetési szolgáltatást. A tevékenység kiterjed az ingyenes tanácsadás mellett gyárak, szállodák, üzemek, kastélyok, üdülők, business centernek alkalmas két vagy többszintes épületek, telkek kereslet-kínálatára, a bérleményi és az apportként vállalkozásba vihető konstrukciókra is. Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, munkaerő-piaci, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, közös cégkapcsolatok kiépítésében.

Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel Szlovákiában: FMMC 35/6461-090 vagy 091, Fax: 35/6461-092; 0904/325-503. Magyarország: FMMC 0036/96/411-879; 0036/96/523-910, 523-911, e-mail: [email protected]; www.fmmc.gyor.hu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?