Látványosan megváltoztak az étkezési szokásaink

Pozsony | Kevesebb hús és só, több zöldség, tejtermék és hal – több tekintetben is jóval egészségesebben étkezünk, mint húsz évvel ezelőtt – derül ki a Szlovák Gazdaszövetkezet (SFD) legújabb elemzéséből, amely szerint azonban még van mit behoznunk.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. december 19. 18:02

hús
- Gabriel Kuchta felvétele

Az elmúlt két évtized jelentős változásokat hozott az étkezési szokásainkban: míg egyes élelmiszerekből jóval többet fogyasztunk, másokról lassan teljesen megfeledkezünk.

Kevesebb húst eszünk

A húsz évvel ezelőttihez képest csaknem a tizedével csökkent az egy főre jutó húsfogyasztás Szlovákiában. „Míg 1996-ban az egy főre jutó éves fogyasztás elérte az 59 kilogrammot, manapság ez 6 kilóval kevesebb, az egyes húsfajták között azonban látványos különbségek vannak” – nyilatkozta Eva Sadovská, az SFD elemzője. A legnagyobb visszaesést a marha- és borjúhús esetében mérték: míg 20 évvel ezelőtt ebből évente átlagosan 12 kilogrammot fogyasztottunk, mára ez 5 kilóra esett vissza, miközben az ajánlott éves fogyasztás meghaladja a 17 kilogrammot. Enyhén visszaesett a sertéshús fogyasztása is, ezzel szemben baromfiból és a halakból egyre több fogy.

„Az 1996-os adathoz képest nőtt ugyan a tejtermékek fogyasztása is, azonban még mindig elmaradunk az ajánlott mennyiségtől” – tette hozzá Sadovská, aki szerint a tejből ráadásul kevesebbet iszunk, mint korábban. A jelenleg rekordáron kínált tojást ezzel szemben nem sajnáljuk magunktól, ugyan ebből is kevesebb fogy, de még mindig többet eszünk belőle az ajánlottnál.

Kenyér helyett tészta

Évek óta tartó trendnek számít a gabonafélék térvesztése is. Kevesebb fogy a búza- és rozslisztből, kenyérből és a rizsből. „A korábban rendkívül közkedvelt burgonyából is aggasztóan keveset fogyasztunk. 1996-ban az egy főre jutó éves fogyasztás még meghaladta a 78 kilogrammot, mára ez 47 kiló alá csökkent, ami az ajánlott fogyasztásnak majdnem a fele” – mondta Sadovská. Ezzel párhuzamosan megugrott a tésztafélék népszerűsége.

Zöldség, gyümölcs

Zöldségből ugyan többet fogyasztunk a húsz évvel korábbinál, azonban még így is elmaradunk az ajánlott mennyiségtől. A gyümölcsök esetében még ennél is rosszabb a helyzet. Manapság ezekből több mint 7%-kal kevesebb fogy, mint húsz éve. Míg az ajánlott éves mennyiség ezekből csaknem 97 kilogramm körül mozog, jelenleg egy főre csupán 63 kiló jut. A jó hír, hogy kevesebb cukrot és sót használunk, miközben egyre többen fedezik fel a méz jótékony hatását. Alkoholból ugyanannyi fogy, mint húsz évvel ezelőtt, a kávéfogyasztás azonban csaknem megduplázódott, és az édességet sem vonjuk meg magunktól. (mi)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Még szavazhatunk 2019 homofóbjára

Már lehet szavazni az év homofóbjára

Rolls

Rolls-Royce Ghost Black Badge: ez az az autó, amit a dúsgazdagok is azért vesznek meg, hogy vezessék (FOTÓK)

váróterem k

Orvoshoz készül? Két biztosító megköveteli a szakorvosi beutalót

f

Talán véget érhetett Azovsztal ostroma

d

Már 45 oroszt azonosítottak, akik háborús bűntetteket követtek el Ukrajnában

sportatvben

Folytatódik a hoki-vb, de képernyőn a Liverpool is

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.