Lassulóban az árak növekedése

Pozsony |

<p>A romló gazdasági környezet, a növekvő munkanélküliség és a bérek stagnálása miatt a lakosság jelentős része ma már csak a legalapvetőbb termékek vásárlását engedheti meg magának. Ennek az egyedüli előnye, hogy az alacsonyabb fogyasztás miatt az árak idén nem nőnek olyan gyors ütemben, mint tavaly.</p>

A gazdasági válság kirobbanását követően, 2010-ben történelmi mélypontra csökkent az infláció Szlovákiában, amikor az árak alig 1%-kal nőttek. Ezt követően azonban már 2011-ben csaknem 4, tavaly pedig 3,6%-os pénzromlást mértek. A gazdasági kilátások azonban most újra egyre borúsabbak, az elemzők szerint így idén enyhébb áremelkedés várható. „Hogy pontosan mire is számíthatunk idén, azt az év első hónapjának az inflációja szemlélteti a legjobban” – vallja Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője. A statisztikai hivatal által tegnap kiadott jelentés szerint januárban lelassult az infláció üteme. Az elmúlt hónapban 2,4%-kal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest, míg decemberben még 3,2%-os növekedést mértek. Az élelmiszerekhez 5,9%-kal drágábban juthattunk hozzá, mint 2012 első hónapjában, 6,3%-kal nőttek az oktatással összefüggő kiadások is.

Az idei áremelkedés mértékéről megoszlik az elemzők véleménye, a többség azonban 2,2–2,5%-os inflációval számol. „Az árak jelentősebb megugrására nem számíthatunk, hiszen a romló gazdasági környezet és a növekvő munkanélküliség miatt a fogyasztói kereslet továbbra is elmarad a szokásostól. Az árak alakulását azonban jelentős mértékben befolyásolhatja az időjárás, hiszen ha ez kedvezőtlen lesz a mezőgazdaság számára, az élelmiszerek ára tovább nőhet” – nyilatkozta Eva Sadovská, a Postabank elemzője. Martin Baláž, a Szlovák Takarékpénztár elemzője arra számít, hogy az elkövetkező hónapok inflációja a januárban mért pénzromlás körül mozog majd. Lejjebb vitte az idei évre szóló inflációs előrejelzését az Általános Hitelbank is. Arady szerint míg korábban 2,5%-os drágulást vártak az idei évre, az aktuális előrejelzés már csak 2,2 százalékkal számol. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?