Dunaszerdahely. A dunaszerdahelyi régió 27 tejtermelő vállalata, amely éves szinten 70,380 millió kiló tejet, azaz az országos tejkvóta mintegy 7-9 százalékát adja, a napokban termelői társulást hozott létre.
Közös érdekképviselet
Dunaszerdahely. A dunaszerdahelyi régió 27 tejtermelő vállalata, amely éves szinten 70,380 millió kiló tejet, azaz az országos tejkvóta mintegy 7-9 százalékát adja, a napokban termelői társulást hozott létre. A megállapodás legfőbb eredménye a közös érdekképviselet, ami óriási fordulatot jelenthet a termelők eddigi helyzetében, hiszen már nem annyira kiszolgáltatottak a feldolgozóknak. A társulás tagjai ugyanis ezentúl már egységesen lépnek fel a tejfeldolgozókkal, közösen tárgyalnak az átvevőkkel az árakról és elvonásokról stb., a termelői átvevői szerződéseket a feldolgozókkal csak ilyen társulási egyeztetés után írják alá. Bár a dunaszerdahelyi társulásnak csak három tejfeldolgozóval – a pozsonyi Rajoval, a nagymegyeri Euromilkkel és az érsekújvári Soleval – kell tárgyalnia, a galántai és a komáromi hasonló regionális tejtermelői érdekvédelmi társulásokkal folytatott egyeztetéseknek köszönhetően átfogó képet kap a (dél)szlovákiai tejtermelői helyzetről, a termelőket leginkább érintő problémákról. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.