Korlátozza a kormány a földvásárlást, a bérlést nem

Pozsony |

<p>A kormány e heti ülésén elfogadott, a külföldiek földvásárlását nehezítő törvénytervezetbe az utolsó pillanatban egy olyan elemet is beemeltek, amely jelentős változás az eredeti javaslathoz képest.</p>

Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter szerint a jogszabály várhatóan június elsejei hatályba lépését követően Szlovákiában csak az a magánszemély vásárolhat termőföldet, akinek legalább tíz éve itt van az állandó lakóhelye, a jogi személyeknél a földvásárlást legalább tízéves regisztrációhoz kötik.

Előnyben a hazaiak

Ha a jogszabályra a parlament is rábólint, a termőföldek adásvételénél azok a gazdák élveznek majd előnyt, akik legalább három éve vállalkoznak a mezőgazdaságban. Feltételként szabják meg azt is, hogy a földvásárlásnál elővételi joguk lesz azoknak a gazdáknak, szövetkezeteknek, mezőgazdasági cégeknek, akik, illetve amelyek azon településen vállalkoznak, amelynek kataszterébe az eladásra kiszemelt földek tartoznak. Ha ezek nem mutatnának érdeklődést a földek iránt, a második körben a szomszédos településeken gazdálkodókat részesítenék előnyben, a harmadikban pedig a szlovákiaiakat. Csak ha ők sem igényelnék a földeket, akkor jöhetnének szóba a többiek. Mindez nem vonatkozik a kertekre, azon mezőgazdasági földekre, amelyek a települések belterületén találhatók, és azokra sem, amelyek 2 ezer négyzetméternél kisebbek.

Hirdetni kell

Szigorúbb szabályokat vezetnek be az eladással kapcsolatos tájékoztatásban is. Aki 2 ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű termőföldet kíván majd eladni, annak ezt legalább 15 napra közzé kell tennie a földművelésügyi tárca honlapján. Ha 10 ezer négyzetméternél kisebb földet kínál eladásra, ezt az adott település és a szomszédos települések hivatalos tájékoztató tábláin is közzé kell tennie. A 10 ezer négyzetméternél nagyobb földek eladását ráadásul még legalább egy helyi lapban is meg kell hirdetnie. A földművelésügyi tárca így újabb adminisztratív és anyagi terheket ró mindazokra, akik szeretnének megválni a földjeiktől.

Vásárlás helyett bérlet

„A kormány korlátozza a külföldiek földvásárlását, amit helyesnek tartok, ám a parlament elé kerülő törvénytervezet mindössze néhány, földszerzésre feljogosított személyt részesít előnyben, 1,5–2 millió tulajdonost pedig korlátoz azzal, hogy megszabja, kinek adhatják el a földjüket” – nyilatkozta Simon Zsolt, a Híd parlamenti képviselője, volt földművelésügyi miniszter, aki szerint a javaslat a föld értékének csökkenését és a tulajdonjog elértéktelenedését idézi elő. Az e héten elfogadott javaslatot Simon szerint a kormány által korábban életbe léptetett változások tükrében kell értelmezni, amikor is tavaly teret engedtek a föld 25 évre szóló bérbe adásának. A külföldi és a hazai érdeklődők vállalkozás céljából nem vásárolhatnak földet, csak bérbe vehetnek 25 évre. Ez az időtartam aztán automatikusan 50 évre hosszabbodik meg. „A 25 vagy 50 évre szóló földbérlet pedig szinte egyenértékű a birtoklással” – vallja Simon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?