<p>Ha a Szlovák Földalap (SPF) a restituenseknek nem tud megfelelő földterületet kiadni, akkor a jövőben készpénzzel is kárpótolhatja az ügyfeleket a parlament által múlt héten elfogadott törvény alapján.</p>
Kispályásítanák a telekspekulációkat
A földművelési minisztérium azt reméli, ezzel megszűnnek az olyan telekspekulációk, mint amikor például a Komáromi járásban élő, vagy az ország keleti részéből származó igénylőknek a Magas-Tátrában mértek ki pótföldeket, amit ők rögtön tovább is adtak az ügyletet lebonyolító befektetőknek. Az állam így értékes parcellákat veszített el.
„Ez a módosítás tiszta és átlátható szabályokat teremt” – állítja Simon Zsolt (Híd) mezőgazdasági miniszter. A restiuenseknek először az adott település kataszterében kínálnak pótföldet, ha az eredeti parcella már nem adható vissza. Ha nincs megfelelő parcella, akkor először a szomszédos települések kataszterében keres pótföldet a földalap, majd az adott járás területén. „Nincs lehetőség másik járásban kiadni a földet” – magyarázta Simon. Korábban az ilyen földcserék kapcsán merült fel a korrupció gyanúja, például a tátraalji, Veľký Slavkov-i földek esetében, ami miatt a Fico-kormány mezőgazdasági miniszterének távoznia kellett. „Nem fordulhat elő, hogy nagymihályi restituensnek Pozsonyban adnak ki földet” – tette hozzá Simon. Az új szabályok azokra a kérvényezőkre vonatkoznak, akiknek igényeit ez év november 30-ig nem elégítettek ki.
További részletek nyomtatott kiadásunkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.