Kisebb segítség

Pozsony. Az elmúlt évhez képest 2003-ban némileg mérséklődött az építkezési kedv, azonban az átadott lakások száma jövőre valószínűleg már nem csökken tovább.

Az év első 9 hónapjában 8261 kollaudációs engedélyt adtak ki a lakásokra, ami 250-nel kevesebb, mint 2002 hasonló időszakában. Jövőre a tervek szerint akár 14 000 lakást is átadhatnak – közölte Vladimír Cvacho, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium lakásépítési szekcióigazgatója. Ami az alapterületet illeti, azok európai mércével mérve is elérik az átlagot. A szaktárca adatai szerint 2003 szeptember végéig 10 047 lakás építését kezdték el, ami 1150-nel kevesebb, mint 2002 hasonló időszakában. Ennek dacára a kiadott építési engedélyek száma összességében nem mérséklődik, éves szinten ez 14 ezer körül mozog. Ján Hurný építésügyi államtitkár úgy látja, a 2002-es adatokhoz viszonyított mérsékelt visszaesés annak köszönhető, hogy tavaly rendkívül intenzív volt az építkezési kedv. A harmadik negyedév végén 41 294 lakás építése folyt, ami 5000-rel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A lakásépítés terén komoly szerepet vállaló Első Lakás-takarékpénztár (PSS) november 30-ig 12,2 milliárd koronát szánt erre a célra – jelentette ki Erich Feix, a PSS elnökségi tagja. Ján Roland Burger, a PSS vezérigazgatója szerint a jövő évre elfogadott 2500 koronás állami prémium (idén még 3000 korona) kifizetésére a költségvetésben elkülönített 2,58 milliárd korona elegendő lesz. Burger viszont negatívumként említette, hogy 2004-től a lakás-takarékpénztárak kamatai is adókötelesek (19 százalék) lesznek. (t, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?