Kínai hamisítványok inváziója

Pozsony |

<p>Az internetnek köszönhetően a hamis márkajelzésű termékekkel folytatott feketekereskedelembe ma már szinte bárki bekapcsolódhat, akinek van otthon számítógépe. Ezt egyre többen ismerik fel, mára így a szlovák vámhatóság is beismerte, hogy egyre kevésbé ura a helyzetnek.</p>

A hamis márkajelű termékeket korábban nagy tételekben hozták be Szlovákiába olyan cégek, amelyeknek jó kapcsolataik voltak a távol-keleti, főként kínai és vietnami cégekkel. Az így behozott termékeket aztán országosan terítették az itteni nagyraktárak között. A vámhatóságnak ez esetben könnyebb dolga volt, hiszen egy-egy ellenőrzéssel hatalmas mennyiségű hamis árut foglalhatott le. Az elmúlt években azonban a hamis márkajelzésű termékekkel folytatott kereskedelmet is „demokratizálta” az internet. Ma már bárki rendelhet árut az olyan honlapokon keresztül, mint amilyen például Kína vezető internetes üzletkötő honlapja, az alibaba.com. Az így megrendelt termékeken aztán bizonyos felárral a szlovákiai internetes üzletkötő portálokon keresztül adnak túl. Önmagában ez nem illegális, hiszen ma már bárki szabadon vehet és adhat az interneten keresztül, a probléma csupán az, hogy egyre többen kereskednek a hamis márkajelzésű termékekkel. Hogy az elmúlt időszakban jelentős változásokra került sor a hamis termékekkel folytatott kereskedelemben, azt Daniel Čech, a központi adóhatóság adó- és vámszekciójának a vezetője is megerősítette. „A csempészek a nagyobb szállítmányok helyett egyre gyakrabban kisebb tételekben hozzák be a hamis márkajelzésű termékeket” – nyilatkozta Čech, aki szerint tavaly drasztikus mértékű változást regisztráltak. 2013-ban a vámhivatal ellenőrei 527 esetben 17 millió euró értékű hamis árut foglaltak le. Tavaly ezzel szemben 1819 hamis szállítmányt füleltek le, a hamisított termékek értéke azonban csak 4,3 millió euró volt. „Az ok egyszerű: míg 2013-ban többnyire konténerekben igyekeztek becsempészni az országba a hamis termékeket, 2014-ben rengeteg kisebb szállítmánnyal próbálkoztak” – mondta Čech. Szerinte a változó helyzetre a központi adó- és vámhivatalnak is reagálnia kellett. „Tavaly új vámirodákat kellett nyitnunk, mert a meglévő kapacitások nem bizonyultak elegendőnek” – tette hozzá az adóhatóság szekcióvezetője. A legtöbb hamis terméket továbbra is Kínából hozzák be az országba: az összes lefülelt szállítmány 85 százaléka származott a távol-keleti országból. Az elmúlt időszakban ugyan nagyobb figyelmet kaptak a Törökországból behozott hamisítványok, Čech szerint azonban ezt össze sem lehet hasonlítani a távol-keleti behozatallal. 2012-ben a kisebb tételekben behozott hamis termékek nagy része például még az Egyesült Államokból származott, mára azonban ez esetben is Kína dominál. (mi, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?