Kifacsart, alulfizetett dolgozók

Pozsony |

<p>Rosszul fizetett és túlhajszolt &ndash; a felmérések szerint ilyen az átlagos munkavállaló. A társaságok jelentős része igyekszik eltussolni a cégen belüli korrupciót, a vállalkozók nagy része pedig éppen a korrupciót a legnagyobb problémának.</p>

Azt eddig is tudtuk, hogy a szlovákiai alkalmazottak a legrosszabbul fizettetek közé tartoznak az Európai Unióban. A Postabank friss elemzése arra is felhívja a figyelmet, hogy az alacsony fizetés mellett a cégek a lehető legjobban kizsigerelik alkalmazottaikat. Látástól vakulásigSzlovákiában az alkalmazottak 16 százaléka, vagyis nagyjából minden hatodik dolgozó jár éjszakai műszakra – derül ki az uniós statisztikai adatokon alapuló elemzéséből, e szempontból Szlovákia az összes uniós tagországot lekörözi. Az uniós átlag 6 százalék, vagyis nagyjából minden 17. alkalmazott dolgozik éjszaka is. „Éjszakai műszakra nemcsak orvosok, rendőrök, tűzoltók stb. járnak, hanem az ipari alkalmazottak is. Szlovákiában rendkívül nagy az autóipar és az erre épülő egyéb ágazatok aránya, ezért világos, miért éppen Szlovákiában a legmagasabb az éjszaka is dolgozók aránya” – nyilatkozta Jana Glasová, a Postabank elemzője. Azonban az európai „élvonalba” tartozik Szlovákia az esti műszakok szempontjából is, az EU-átlag 16 százalék, Szlovákiában 25,2. E tekintetben Görögország, Hollandia és Németország előzi meg Szlovákiát. Ráadásul Írország és Hollandia után Szlovákiában a legnagyobb az aránya azoknak, akik vasárnap dolgoznak. „A vasárnapi családi ebédet a munkahelyi kötelességei miatt a szlovákiai alkalmazottak 19,2 százaléka, vagyis nagyjából minden ötödik dolgozó kénytelen kihagyni” – mondta Glasová. Magyarországon és Lengyelországban ez csupán az alkalmazottak 7–8 százalékát, Portugáliában pedig a 4,5 százalékát érinti. Elhallgatott korrupcióA túlhajszolt és alulfizetett alkalmazottak többsége ki van szolgáltatva a cégek kénye-kedvének, és a cégen belüli esetleges korrupció bejelentésére sincs túl sok esélyük. Az etikátlan vagy korrupt eljárások bejelentését (whistleblowing) a KPMG felmérése szerint a szlovákiai cégek alig fele teszi lehetővé, míg a globális átlag meghaladja a 80 százalékot. A whistleblowing elsősorban az angolszász országokban terjedt el, magyarul nagyjából annyit jelent: megkongatni a vészharangot. A kifejezés rendszerint azt az eljárást takarja, amikor egy munkavállaló a munkaszervezeten belüli, bizalmas jellegű információt tár fel. Olyan különleges információk továbbításáról van szó, amelyek a hatóságok előtt titkolt, jogellenes tevékenységeket lepleznek le. Egyik legfontosabb célja, hogy segítséget nyújtson azon dolgozóknak, akik akaratuk ellenére korrupt eljárásokba keverednek, és csak az állásuk kockáztatásával beszélhetnek erről. „A szlovákiai cégek nem fektetnek elég pénzt korrupcióellenes programjaikba, abban bízva, hogy az ő cégüknél ilyesmi nem fordulhat elő” – nyilatkozta Tibor Havlík, a KPMG bűnügyi tanácsadói részlegének menedzsere, aki szerint a cégek negyedének egyáltalán nincsenek kidolgozott korrupcióellenes szabályai. A cégek is panaszkodnakA Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi toplistájához fűzött szakmai kommentár szerint a szlovákiai vállalkozók a vállalkozásuk útjában álló legnagyobb akadálynak a korrupciót tartják. Szlovákia a listán a tíz évvel ezelőtti 40. helyről 2013-ra csaknem a 80. helyre esett vissza, mostanra visszaküzdötte magát a 67. helyre. „A vállalkozók szerint a legnagyobb probléma a korrupció, e tekintetben az elmúlt egy évben tovább romlott a helyzet. A hivatali bürokráciára és az adóterhek növekedésére sem panaszkodnak annyian, mint a korrupcióra” – nyilatkozta Peter Kremský, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) projektmenedzsere. (vlv, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?