Kiderült, miért ízetlen a bolti paradicsom

Washington |

<div>Öt gén megváltozása lehet a felelős azért, hogy a tömegesen termelt bolti paradicsomok ízetlenek &ndash; állítják amerikai és kínai kutatók.</div>

A kutatók szerint a zöldség genetikai receptjének „kijavításával” három éven belül az élelmiszer-áruházak polcaira kerülhetnek az ízletesebb paradicsomok. A Kínai Mezőgazdaság-tudományi Akadémia (CAAS) és a Floridai Egyetem szakemberei 170 fogyasztót kértek fel 101 paradicsomfajta tesztelésére, az íz intenzitást kellett értékelni. A Science amerikai tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint a fogyasztóktól érkezett visszajelzések, valamint egy statisztikai modell alapján a kutatók 33 fontos ízösszetevőt azonosítottak. Az eredmények szerint a modernkori paradicsomok azért nem olyan ízletesek, mint a régebbi fajták – amelyek magjai akár évszázadokon át öröklődnek egy családon belül –, mert az említett ízösszetevők közül 13 jelentősen lecsökkent a modern fajtákban, továbbá a termés méretének növekedése is az íz rovására megy. A kutatók 398 modern, régebbi és vadon termő paradicsomfajta teljes genomját szekvenálták, megállapítva, hogy öt gén megváltozása felelős nagyrészt az elmúlt évtizedek során végbement ízvesztésért. „Helyrehozzuk, ami meghibásodott az elmúlt fél évszázad alatt” – áll a cikkben. A kutatók szerint más termések ízén is lehet változtatni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?