Kevesebb vonat a szárnyvonalakon

Pozsony. Vasárnaptól új menetrend szerint utazhatunk a vasúton. Az árak ugyan nem változnak, a lapunk mai számában közzétett új menetrendet azonban érdemes áttanulmányozni, hiszen több járatot is megszüntetnek, egyes vonalakon pedig új járatokkal bővül a menetrend.

életkép. Ezért egyes belföldi vonalakon növelik a járatok sűrűségét, mert látványosan nőtt a forgalom. Miroslava Cibulková felvételeA Szlovák Vasúttársaság által bevezetett új, 2008. december 13-ig érvényes menetrend elsősorban épp az elmaradottabb régiók számára hátrányos, hiszen a veszteségesebb szárnyvonalakon szüntetnek meg több járatot. A tegnap közzétett, és a hét végén életbe lépő menetrendben 64 járatot számolnak fel, ugyanakkor 54 újat vezetnek be. Elsősorban a legfontosabb vasúti vonalakon bővítik a járatok számát, miközben a vidéki szárnyvonalakon – azokon, amelyeken már most is a kelleténél kevesebb vonat jár – újabb leépítésekre számíthatunk.

Milan Chúpek, a társaság vezérigazgatója a vasárnap, vagyis december 9-én életbe lépő módosításokat azzal magyarázza, hogy a megszüntetett vonalak a vasút számára veszteségesek voltak. Hasonló ürüggyel a társaság ugyan már tavaly több vidéki vonalat is meg szeretett volna szüntetni, akkor azonban Robert Fico kormányfő beavatkozásának köszönhetően erre nem került sor. A veszteséges járatok megszüntetése ellen a kormány keményen fellépett, a vasút így egy éve nem merte felvetni a témát. A kabinet azonban mára engedett a vasútnak, így több olyan járatot is felszámolnak, amelyek ráfizetésesnek számítanak. A vasút szerint mindezt a gazdasági változások is szükségessé tették. Az elmúlt időszakban ugyanis több olyan nagyobb vállalat is csődbe ment, amelyekbe a vasút szállította az alkalmazottakat. Ugyanakkor a külföldi beruházók megjelenésével egyes régiókban jelentős mértékben nőtt a munkába utazók száma, így ezeken a vonalakon kénytelenek voltak emelni a járatok számát.

A Szlovák Vasúttársaság új menetrendje idén 50 felújított személyvagonnal számol, jövőre pedig 60 új vagon kerül forgalomba. A jelenleg használt 1200 vagon közül nagyjából 250 számít újnak. Ezek azok a vagonok, amelyekben modern klímaberendezés és a mai kornak megfelelő belső terek, higiéniai berendezések vannak. Chúpek szerint a legújabb vagonokat az InterCity vonatokon és gyorsvonatokon állítják forgalomba. A legújabb és egyben legmodernebb járatnak a Slovenka IC 511-es számít, amely Pozsony és Kassa között fog járni, és egyes szakaszokon 120 kilométer/órás sebességgel fog közlekedni.

A belföldi vonalakon naponta legfeljebb 1619 járat fog közlekedni, három InterCity, két expressz, 56 gyorsvonat, 44 sebes vonat és 1514 személyvonat. A nemzetközi összeköttetést naponta legfeljebb 266 vonat biztosítja majd. A csekély érdeklődés miatt több, Szlovákia és Csehország között közlekedő járatot szüntetnek meg. Kevesebb járattal számolhatunk azonban a magyarok lakta régiókban is, így kevesebb vonat jár majd például Gyűgy és Ipolyság között, miközben Nyitra és Trencsén, Pozsony és Nagyszombat között növelik a járatok számát. (mi, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?