Kérdéses állami támogatás

Pozsony. Októbertől több, 35 évnél fiatalabb igényelheti majd az állam által támogatott jelzáloghitelt. Az állam ugyanis a jelenlegi 24 064 koronáról 25 477 koronára emeli azt a havi átlagos bevételi határt, amelytől a fiatalok igényelhetik a kedvezményes hitelt.

Pozsony. Októbertől több, 35 évnél fiatalabb igényelheti majd az állam által támogatott jelzáloghitelt. Az állam ugyanis a jelenlegi 24 064 koronáról 25 477 koronára emeli azt a havi átlagos bevételi határt, amelytől a fiatalok igényelhetik a kedvezményes hitelt. Az említett átlagos havi fizetést az előző kalendáriumi évben kell teljesíteniük a hitelt igénylőknek, vagyis ha októbertől szeretnénk ilyen hitelt igényelni, akkor a tavalyi átlagos havi bruttó bérünknek kellett 25 477 koronánál alacsonyabbnak lennie. A fiataloknak az állam és a bankok együttesen 2,5%-os kamattámogatást nyújtanak, mindez azonban a gyakorlatban nem mindig érvényesül. A bankok ugyanis ezeknek az ügyfeleknek többnyire eleve magasabb kamatokat szabnak, mint a többieknek, a fiatalokat így elsősorban az állam támogatja, míg a bankok ügyesen kikerülik a dotációt. Az elemzők szerint, ha a standard ügyfelek és az állam által dotált fiatalok kamatszintje között 1,5 százalékpontnál kisebb az eltérés, akkor az állam már a bankot is dotálja. Az Euro-Fin Consulting szerint egyes bankok csak 1%-kal kedvezőbb kamatot kínálnak a fiataloknak. A bankok azzal védekeznek, hogy a kamatok nagysága az ügyfél fizetőképességétől függ, a fiatalok számára nyújtott kamatok nagyságát ugyanakkor a többségük titkolja. (s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?