Kedvenc betéti alapok

Pozsony. Szlovákiában a lakosság egy jelentős része ugyan azzal küzd, hogy az egyik napról a másikra sikerüljön megélnie, annak sem könnyű azonban, akinek van megtakarított pénze. Hogyan és hová fektessünk be, hogy a pénzünk gyarapodjon? A szakemberek véleménye megoszlik.
ÚJ SZÓ ONLINE

2003. szeptember 30. 08:00

űr
Amiben szinte az összes hazai szakember megegyezik, arra már mi is rég rájöttünk: ha bankban tartjuk a megtakarításainkat, egész biztosan nem gazdagszunk meg. A folyószámlákon és betétkönyveken elhelyezett pénzre csak minimális kamatot adnak. Ha a pénzromlást is figyelembe veszszük, akkor az így elhelyezett pénzen a hozamunk gyakran a nullával egyenlő, nem egy esetben pedig még vesztünk is a befektetésen.

A hazai lakosság konzervativizmusának köszönhetően a bankok nagy részének ennek ellenére mégsincs félnivalója. Többségünk ugyanis nem szereti a nagyobb változásokat. Az elmúlt években ugyan még elfogadtuk, hogy a fizetésünket bankszámlára utalják át, és hogy azt a legkönnyebben bankkártyával vehetjük ki, a továbblépés azonban már újabb erőfeszítésekbe kerülne. A változás mégis beindult. Bankbetétjeink nagysága – az UniBanka felmérése szerint – az elmúlt három évben 10 százalékkal csökkent. Négy-öt év múlva megtakarításainknak csak a felét tartjuk majd bankokban.

Mégis, hol fektessük be a pénzünket, ha nem a bankokban? A pénzügyi szakemberek az erről szóló vitában a nyíltvégű befektetési alapokat említik, mint a jelenlegi egyik legmegfelelőbb befektetési formát. Nálunk azonban a lakosság még mindig gyanús szemmel néz a befektetésnek erre a formájára, hiszen a pénzügyi szolgáltatók csak nemrég okoztak milliárdos károkat szinte az egész országnak. Egyre többen jönnek azonban rá, hogy a két intézményforma között szinte szakadéknyi a különbség. A csődbement pénzügyi szolgáltatók ugyan 30 százalékos éves kamatokat is nyújtottak az ügyfeleiknek, ám elhallgattak minden, ezzel együtt járó rizikót. A befektetési alapoknál a pénzünk egyes esetekben ugyan szintén ekkorra összeggel gyarapszik, ám ez többnyire biztosabb befektetésnek számít. Természetesen vannak nagy hozammal járó, rizikós befektetések is, erre azonban az alapok figyelmeztetik az ügyfeleiket. Ennek köszönhetően a nyíltvégű befektetési alapokban elhelyezett pénz az elmúlt fél évben megduplázódott, és mára eléri a 30 milliárd koronát.

Milyen befektetési alapokból válogathatunk? Jelenleg öt főbb formáját különböztethetjük meg az ilyen alapoknak. A pénzpiaci alapokat, amelyek a pénzpiacon vagy kötvényekbe fektetik a pénzünket, első-sorban azoknak ajánlhatjuk, akik a legkisebb kockázatú alapot keresik. Ennek megfelelő azonban az általuk ajánlott kamat is, amely fél évre 0,05 és 2,42 százalék között mozog. Tekintettel a befektetéssel járó díjakra, a szakértők azt ajánlják, fél évnél tovább ne tartsuk benne a pénzünket.

A kötvényalapok az előbbinél rizikósabb befektetést jelentenek, ám több pénzt is hozhatnak a konyhára. Fél évre akár 8,25 százalékos hozamot is elérhetünk, kedvezőtlen esetben azonban ugyanilyen id-szakon belül 0,33 százaléknyit csökkenhet is a befektetésünk értéke. Elsősorban azoknak ajánlják, akik egy-öt éves időszakra szeretnék befektetni a pénzüket. Tekintettel a betéti díjakra, legalább két éves befektetést ajánlanak.

A vegyes alapok a legkülönfélébb piacokon és a legkülönfélébb formában fektetik be. A hozam itt fél év alatt elérheti akár a 24,38 százalékot is, ugyanígy azonban akár 11 százalékot veszthetünk is. Ezért mielőtt a befektetésnek ezt a formáját választanánk, nem árt megismerkedünk ezeknek az alapoknak a kínálatával, és a kockázat nagyságával. Ezek esetében a szakértők három éves befektetést ajánlanak.

A legmagasabb nyereséget a részvényalapok kínálják, ahol a féléves hozam elérheti akár a 47,80 százalékot is. A magas nyereséggel azonban magas kockázat is jár, ezeket az alapokat így elsősorban azoknak ajánlják, akiknek nem számít az időleges értékvesztés, és hoszszabb távon, vagyis legalább öt éves befektetésben gondolkodnak.

Az alapok alapjai a betétek kétharmadát más befektetési alapok részvényeibe helyezik. Ezek az alapok azonban a pénzpiac aktív ismeretét követelik meg az ügyfeleiktől. A féléves hozam 2,14 és 32,39 százalék között mozog, a pénzünket azonban legalább három évre érdemes befektetni.

Idén elsősorban a részvényalapokba és vegyes alapokba éri meg befektetni. Az összes megtakarításunkat azonban semmiképp se bízzuk rájuk. Idén ugyanis a részvény-alapok eléggé ingatagok, így a nagy nyereség mellett, könnyen el is veszthetjük a pénzünket. A szakemberek még a legbátrabb befektetőknek sem ajánlják, hogy megtakarításaiknak több mint 20-30 százalékát befektetési alapban helyezzék el. (mi, s, t)

A befektetési alapok hozama (%/fél év)

Pénzügyi alap +0,05-től +2,42-ig

Kötvényalap -0,33-tól +8,25-ig

Részvényalap +1,9-től +47,80-ig

Vegyes alap -11,43-tól +24,38-ig

Alapok alapja +2,14-től +32,39-ig

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
iskola

Matovič: csak tesztelés után lehet visszaülni az iskolapadba

buszbaleset csehország

Súlyos buszbaleset történt Csehországban, 25 gyerek megsérült

Ján Mikas

Ján Mikas dönti el, ki mehet iskolába negatív teszt nélkül is

Alena Zsuzsová
Frissítve

21 évre ítélték Alena Zsuzsovát a Basternák-gyilkosság ügyében

Veronika Remišová

Remišová: Nem támogattuk az iskolák megnyitásáról szóló kormányjavaslatot

Romain Grosjean

Grosjean nem akar mindenáron versenyezni Abu-Dzabiban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.