Jövőre javulhat az üzletláncok árubeszállítóinak a helyzete

Pozsony. Az üzletláncok tisztességtelen kereske-delmi gyakorlata első-sorban az agrártermelők és az élelmiszergyártók életét nehezíti meg, en-nek a hatását azonban a fogyasztók is megér-zik.

Pozsony. Az üzletláncok tisztességtelen kereske-delmi gyakorlata első-sorban az agrártermelők és az élelmiszergyártók életét nehezíti meg, en-nek a hatását azonban a fogyasztók is megér-zik. A földművelésügyi tárca szerint ezért már a jövő év elejétől változ-tatnak az ezzel kapcso-latos szabályokon.

„Az őstermelők és a feldolgozók elsősorban a nagy üzletláncok tisztességtelen üzleti fogásaira fizetnek rá, ami veszélyezteti a fennmaradásukat” – állítja Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. „Gyártórészlegeinknek jelenleg csupán a 60 százalékát használjuk ki. Mi is megérezzük, hogy a külföldi élelmiszerek egyre nagyobb mértékű behozatala miatt a hazai termékek iránt zuhant a kereslet. A szlovákiai baromfiipar helyzete emiatt válságosra fordult” – mondta Timotej Husár, a HSH baromfi-feldolgozó ügyvezető igazgatója. „Az élelmiszeriparban tapasztalható áldatlan helyzetre már évek óta figyelmeztetünk. Az ágazat szinte összes mutatója visszaesést mutat, ami hosszabb távon fenntarthatatlan. Olyan intézkedésekre lesz szükség, amelyekkel visszafordíthatjuk a zuhanórepülést” – tette hozzá Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara elnöke.

Az üzletláncok tisztességtelen gyakorlata miatt a szaktárca a jelenleg hatályban levő szabályok módosítását tervezi. A törvénymódosítás a termékek többségénél 45 napról 30-ra csökkentené a fizetési határidőt, a pék- és tejipari termékek beszállítóinak viszont 15 napon belül meg kellene kapniuk a pénzüket. A minisztérium változtatni akar azon a gyakorlaton is, hogy milyen szabályok alapján egyezkednek az üzletek a beszállítókkal vagy a gyártókkal a termékek áráról, jelenleg ugyanis ez a rendszer átláthatatlan. „Csak üdvözölni tudjuk a 362/2012-es törvény szaktárca által jelzett módosításjavaslatát. A pékek például már huzamosabb ideje a rövidebbet húzzák az üzletláncokkal szemben, és gyakran olyan lépésekhez kell folyamodniuk, amilyeneket a kereskedők rájuk erőszakolnak. Fontosnak tartjuk például a számlatörlesztés idejének lerövidítését az eddigi 45-ről 15 napra” – mondta Vladislav Baričák, a Penam Slovakia pékipari részlegének az igazgatója.

A mezőgazdasági minisztérium a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos törvény módosításának a kidolgozásánál 434 véleményezést tanulmányozott át. A törvénymódosításról várhatóan már az idei első félévben tárgyal a parlament, és a jogszabály minden bizonnyal 2019. január 1-jével lép hatályba. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?