Jogos volt a bankokra kirótt súlyos pénzbírság

<p>&nbsp;A legnagyobb hazai bankoknak jogosan szabott ki több millió eurós büntetést még 2009-ben a versenyhivatal a cseh Akcenta CZ társasággal szemben létrehozott kartell miatt. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis e héten úgy döntött, hogy a versenyhivatalnak ad igazat, az utóbbi döntését korábban érvénytelenítő Pozsonyi Kerületi Bírósággal szemben.</p>

A versenyhivatal 2009-es döntése szerint meg nem engedett egyezség keretében mondta fel a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank (VÚB) és a ČSOB a cseh Akcenta CZ pénzügyi szolgáltató szerződését, ezért a három pénzintézetet együttesen 10,19 millió euró pénzbírsággal sújtotta. A Szlovák Takarékpénztárnak 3,197, a VÚB-nak 3,810, a ČSOB-nak 3,183 milliós büntetést szabott ki.

„Megsértették a törvényt, mivel egymás között bizalmas információkat cseréltek ki, és egyeztették lépéseiket az Akcenta CZ társasággal szemben, hogy korlátozzák riválisukat a devizaműveletek szolgáltatása terén” – indokolta a döntést a versenyhivatal. Az Akcenta szerint a bankoknak szemet szúrt, hogy a szlovák vállalkozók számára kedvezőbb átváltási árfolyamokat kínáltak, mint a pénzintézetek. Szerinte ezért az említett bankok arra törekedtek, hogy kiszorítsák őt a szlovák piacról. Az érintett pénzintézetek a Legfelsőbb Bíróság mostani döntését tiszteletben tartják, a további jogi lépésekről pedig a döntésről szóló értesítés kézbesítését követően nyilatkoznak. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?