Jelzáloghitelt venne fel? Ne halogassa soká!

hitel
Pozsony |

Akik nagyobb összegű jelzáloghitelt szeretnének igényelni, azoknak ezt nem éri meg sokáig halogatni. A jegybank szerint egyre aggasztóbb méreteket ölt a hitelfelvétel, ezért újabb szigorításokat tervez, amelyek akár már júliustól életbe léphetnek.
 

Az idei év elejétől már több szigorítás is életbe lépett a hitelfelvétellel kapcsolatban. A pénzintézetek kötelesek figyelembe venni azt, hogy a hiteligénylőnek az előző fél évben mekkora bevételei voltak, és azt is, hogy a törlesztőrészlet kifizetését követően mekkora összeg marad a számláján. Úgy tűnik azonban, hogy az eddigi szigorítások nem hozták meg a gyümölcsüket. „Csak idén januárban 13 százalékkal nőtt a hitelfelvétel az egy évvel korábbihoz képest” – nyilatkozta Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál ügyvezető igazgatója, aki szerint a hitelek iránti hatalmas érdeklődés a továbbra is rendkívül alacsony kamatszintnek köszönhető.
 

Kapcsolódó cikkünk

Hogy megállítsa a lakosság veszélyes eladósodását, a jegybank újabb szigorításokat tervez, amelyek akár már idén életbe léphetnek. A jegybank azt tervezi, hogy a jövőben a hiteligénylő bevételeitől tenne függővé az igényelhető összeg felső határát. „Az új szabályok szerint a hiteligénylő által felvett összeg nem haladhatná meg éves nettó bevételeinek a nyolcszorosát. Aki például havi nettó 700 eurót keres, az legfeljebb 67 200 eurós hitelt vehetne fel, miközben teljes eladósodottságról beszélünk, vagyis figyelembe veszik a korábban felvett hiteleket is” – nyilatkozta Jana Kováčová, a jegybank kommunikációs osztályának a vezetője. Szerinte ezzel azt szeretnék megelőzni, hogy a kamatszint esetleges növekedése esetén tömegesen dőljenek be a hitelek. „A tervezett intézkedések leginkább a fiatal családokat érinthetik, ezeknek ugyanis kisebbek a bevételeik és a megtakarításaik is. Hatványozottan érvényes ez azokra a családokra, amelyek a nagyobb városokban szeretnének lakáshoz jutni, hiszen ott eleve drágábbak az ingatlanok” – vallja Ovčarik. Nehezebben jutnak majd újabb kölcsönhöz azok is, akik korábban már nagyobb összegű hitelt vettek fel, és még nem fizették vissza.

A tervezett intézkedésekkel kapcsolatban a jegybank egyelőre csak az előzetes információkat tette közzé, a részleteken még dolgoznak. Ezekről akkor nyújtanak bővebb tájékoztatást, amikor tárcaközi egyeztetésre bocsátják őket. Ha a tervezetre a parlament is rábólint, a szigorítások leghamarabb júliustól léphetnek életbe. (TASR, SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?