A nagy munkanélküliséggel küzdő járásoknak gyógyírt jelent az autópályák megépülése, amelyeknek köszönhetően az adott régiók vonzóbbnak bizonyulnak a beruházók számára – derül ki a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet legfrissebb elemzéséből.
Itt a tuti recept a munkanélküliség csökkentésére
A Pénzpolitikai Intézet (IFP) a tegnap nyilvánosságra hozott hatástanulmányában azt vizsgálta, hogy az autópályák és gyorsforgalmi utak építése milyen hatással van az adott régiók munkanélküliségi mutatóira. A konkrét példát az R1-es gyorsforgalmi út építése szolgáltatta, amely Nagyszombatot köti össze Nyitrán keresztül Besztercebányával, és amelynek köszönhetően már a Besztercebánya környékén élők is végig sztrádán juthatnak el Pozsonyba.
Az IFP már tavaly közzétett egy hasonló elemzést, akkor arra a következtetésre jutott, hogy a sztrádaépítés az érintett régiókban 0,9–1,6 százalékponttal csökkentheti a munkanélküliséget. „A legfrissebb felmérésünk ennél is pozitívabb adattal szolgál. Az R1-es gyorsforgalmi út 2011 novemberében átadott, 46 kilométeres új szakaszának köszönhetően a gyorsforgalmi úttal átszelt járásokban 1 és 3 százalékpont közötti mértékben csökkent az állástalanok aránya. Abszolút számokban ez nagyjából 5 ezerrel kevesebb munkanélkülit jelent” – nyilatkozta Michal Habrman, az IFP elemzője.
Az R1-es 2011-es átadását követően a leglátványosabban Besztercebánya megyében csökkent a munkanélküliség, elsősorban az R1-estől délre és keletre fekvő járásokban. A pozitív hatás meglátszott ugyanakkor a Galgóci, a Vágsellyei, és a Galántai járásban is. Habrman szerint az egyes régiók között jelentős különbségek vannak a munkanélküliség csökkenése szempontjából, hiszen ehhez más tényezők is hozzájárulnak: a városiasodás mértéke, az ipari parkok megléte és a szabad munkaerő képzettsége.
A gyorsforgalmi út építése azonban nem csupán a munkanélküliségen látszik meg. Vonzóbbá tette az adott régiókat a turisták számára is. Az R1-es említett szakaszának az átadását követően az érintett járások turistaközpontjaiban 25 és 70 százalék közötti mértékben nőtt a vendég-éjszakák száma. (mi, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.