Itt a nagy német brókerbotrány: 10 milliárd eurót loptak el

Évekig tartó nyomozás után bankokra, brókercégekre, alapkezelőkre csaphatnak le Németországban. A vád az, hogy az érintett cégek rész-vényügyletekkel megkárosí-tották a német államot, benn-fentesek szerint több mint 10 milliárd euró adót is elcsal-hattak.Berlin.

Évekig tartó nyomozás után bankokra, brókercégekre, alapkezelőkre csaphatnak le Németországban. A vád az, hogy az érintett cégek rész-vényügyletekkel megkárosí-tották a német államot, benn-fentesek szerint több mint 10 milliárd euró adót is elcsal-hattak.

Berlin. Évekig tartó nyomozás után az észak-rajna-vesztfáliai hatóságoknak sikerült felfedniük egy bankokból és tőzsdei kereskedő cégekből álló hálózatot, amely a feltételezések szerint több mint 10 milliárd euróval rövidítette meg a német államkincstárat. Csak összehasonlításképpen: a szlovák államkassza adóbevételei éves szinten tavaly 11 milliárd euró körül mozogtak.

A Süddeutsche Zeitung, az NDR és a WDR úgy tudja, hogy a csalássorozatot jól ismerő bennfentesek most információkat szolgáltattak arról, hogy hogyan működtek a részvényügyletekkel elkövetett bűncselekmények. A hatóságok adóelkerülés vádjával vizsgálódnak, a csalásban részt vevő cégek alkalmazottai pedig akár 5–10 éves börtönbüntetésre is számíthatnak. A hatóságok birtokába jutott legfrissebb információk szerint számtalan nagybank és legalább 10–15 tőzsdei kereskedő cég tartozik a hálózathoz, utóbbiak egyenként is több százmillió euró adót csaltak el.

Kis- és nagybankok, német és külföldi pénzintézetek, befektetési szolgáltatók és ügyvédi irodák, számtalan szereplő segítette a pénzgyár működését, hallgatásukat azonban évekig nem sikerült megtörni, pedig több mint tíz országban voltak razziák, egészen a Kajmán-szigetekig üldözték a nyomozók a csalókat, mígnem néhány bennfentes elkezdett beszélni, és felfedte a hálózatot. A Portfolio.hu portál szerint az egyik koronatanú egyetlen kihallgatás alkalmával több, mint 50 nevet mondott, olyan cégekét és alkalmazottaikét, akiket mind bűnrészességgel vádolhatnak meg. A legfrissebb információk alapján olyan nemzetközi pénzintézetek érintettek a csalásokban, mint a német WestLB, a svájci UBS, a francia BNP Paribas vagy az ausztrál Macquarie, de alapkezelők és még könyvvizsgálók is összejátszottak. A profit nagy részét a nagybankok és az a 10–15 tőzsdei kereskedő cég tette zsebre, amely Németországon kívülről irányította a hálózatot közel tíz éven keresztül. A csalást elsősorban német tőzsdei cégek részvényeivel hajtották végre, mégpedig akkor, amikor ezek a vállalatok osztalékot fizettek. A haszon egyébként egy-egy részvényen nem volt nagy, a papírok értékének csupán 1,25–1,5 százaléka, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy évekig gyakorlatilag kockázat nélkül megkereshető haszonról volt szó, akkor máris vonzónak tűnik az a másfél százalék.

A német országgyűlés vizsgálóbizottságot hozott létre, amelynek feladata, hogy felfedje a hálózat működését, tisztázza, hogy milyen szerepe volt a csalássorozatban a politikának és a pénzügyi felügyeletnek. A vizsgálatok eredményei nyáron kerülnek a német parlament elé, de 20 nyomozati eljárást már elindítottak az érintett bankokkal szemben. Két német bank részvétele különösen pikáns a csalásokban, a WestLB ugyanis állami tulajdonban volt, amikor a bűncselekményeket elkövették, ezzel gyakorlatilag állami bank károsította meg az államot, a másik pedig a Commerzbank részvétele, a második legnagyobb német bank ugyanis a csőd szélén állt 2009-ben, és a német állam dobott mentőövet a bajba jutott banknak, az állam megkárosítását azonban 2009 után is folytatta a pénzintézet.

Ha az érintett cégek nem fizetik vissza kamatos kamattal a be nem fizetett adót (nyilván bírságra is számíthatnak), akkor a csalást végrehajtó alkalmazottaik akár 10 év börtönbüntetést is kaphatnak. Eddig négy pénzintézet fizetett be összesen valamivel több, mint fél milliárd eurót a költségvetésbe, a hatóságok azzal számolnak, hogy a csalásban résztvevők közül legalább a bankoktól behajthatják az elcsalt adó nagy részét. (TASR, Portfólió)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?