Írország nem Izland

London |

<p>Írország nem Izland, és nincs szüksége pénzügyi segítségre a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mondta kedden Londonban az ír pénzügyminiszter.</p>

Brian Lenihan, aki Gordon Brown brit kormányfővel tárgyalt a pénzügyi válságról, a The Guardian című baloldali napilap internetes kiadásának nyilatkozva "bizarrnak" nevezte azokat az elemzői véleményeket, amelyek az összeomlott bankrendszerű Izlanddal hasonlítják össze a súlyos recesszióba került Írország helyzetét.

Lenihan szerint ez "hamis egybevetés", tekintettel arra, hogy Izland nem az euróövezet tagja, saját valutája és jegybankja van, és "gazdasága egyébként sem volt különösebben életképes".

Írország azonban az euróövezetben van, és valutája mögött ott áll az euróövezeti jegybank, amely nagy likviditási támogatást nyújt az ír bankrendszernek, mondta az ír pénzügyminiszter. Hozzátette: kormánya nem látja szükségét annak sem, hogy az IMF-hez forduljon segítségért, az állam jó helyzetben van ahhoz, hogy finanszírozni tudja magát.

Lenihan szerint az elmúlt két évtized vívmányai nem vesztek oda, Írország nem kerül vissza az 1980-as, vagy az 1970-s évekbe.

- A jelen évtized egy korábbi szakaszába térünk vissza, a kormány fájdalmas kiigazításokra kényszerül - mondta a miniszter. Kijelentette: további kiadáscsökkentések lesznek, és a tervezett adóemelések a lakossági szférát célozzák, mert a kormány meg akarja tartani a jelenlegi 12 százalékos társasági adót, hogy az ország vonzó maradjon a beruházások számára.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő nemrégiben Londonban kiadott elemzésében azt írta, hogy az általa vizsgált húsz fejlett gazdaság közül Írország kilátásai a legkomorabbak. A cég az ír gazdaságra az idén alapesetben 5,0 százalékos, az általa felvázolt rosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén 6,0 százalékos GDP-zuhanást jósolt.

Az elmúlt tíz évben az ír gazdaság teljesítménye évente rendre 9 százalék körüli ütemekben nőtt.

Írország szuverén adósi besorolását a múlt héten negatív figyelőlistásra vette egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings. A lépés jelzi, hogy az euróövezeti alapító tagállam elvesztheti "AAA" szintű, vagyis lehetséges legjobb adóskockázati osztályzatát.

A Fitch indoklása szerint a nem túl nagy várakozásoktól is elmaradó adóbevételek miatt a hazai össztermék-értékhez (GDP)viszonyított ír államháztartási hiány - további kormányzati lépések elmaradása esetén - az idén elérheti a 11,5-12 százalékot.

z ír adósbesorolásra negatív kilátást tart érvényben az S&P és a Moody's Investors Service is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?