Idénycsúcs a Magas-Tátrában

Poprád |

<p>A Magas-Tátrában véget ért a második idénycsúcs. A három hetes tavaszi szünet éreztette hatását a síközpontok látogatottságának emelkedésében.</p>

„Növekedett az elszállásolt vendégek száma is. A növekedés az előző évhez viszonyítva közel hét százalékos“ - mondta a SITA hírügynökségnek Peter Chudý, a Magas-tátrai Idegenforgalmi Társulás igazgatója. Hasonlóan, mint az előző években a legtöbb egynapos látogató azon a héten érkezett a Tátrába, amikor a kelet-szlovákiai iskolákban tartottak tavaszi szünetet. Őket a nyugat-szlovákiai vakációzók követték, a legkevesebb látogató akkor jött, amikor Közép-Szlovákiában volt a tavaszi szünet.

A látogatottság növekedése a Magas-Tátrában megmutatkozott a balesetetek számának emelkedésében, mindenekelőtt a sípályákon.

„A súlyos balesetek aránya magasabb volt, mint korábban. Ez összefügg azzal, hogy a lesiklópályákon szinte kizárólag műhó van, mely nagyon kemény, helyenként jeges, és nagyobb igényeket támaszt a síelők tudásával szemben ,“ mondta Jozef Janiga, a Hegyi Mentőszolgálat igazgatója. A turistaösvényeken kevesebb baleset történt, mint az előző években.

A Magas-Tátra ismét a húsvéti ünnepek alatt telik meg turistákkal. Több látogatót várnak a hegyekben a következő hétvégeken is. A síelőkön kívül egyre több gyalogos turista érkezik majd a Magas Tátrába. Az idei telet a természetes hó hiánya jellemezte a Tátrában. Ezt leginkább Ótátrafüreden ( Starý Smokovec) érezték meg, ahol az idény során nem üzemelt a sípálya valamint a szánkópálya sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?