Idén sem lesz kiegyenlített költségvetés

A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre
Pozsony |

Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter bejelentette: a kormány képtelen teljesíteni a kiegyenlített költségvetésre vonatkozó ígéretét. Nem csupán az állami pénzszórás okoz gondot, akadozik a gazdaság is, és emiatt kisebb lesz a várható adóbevétel.

Már egész biztos képtelen teljesíteni a kiegyenlített költségvetéssel kapcsolatos ígéretét a kormány – ismerte be tegnap Ladislav Kamenický pénzügyminiszter. Azt is bejelentette, hogy a szlovák gazdaság látványos lelassulását mindannyian megérezzük. Az állami költségvetés idén is deficittel zár, vagyis a kiadások meghaladják a bevételeket – ismerte el Kamenický, azt nem árulta el, hogy mekkora hiánnyal számolnak, erre a friss adóprognózis közzététele után lehet válaszolni, amit jövő szerdán ismertetnek. Kamenický korábban spórolásra szólította fel a minisztériumokat, erre egyelőre egyetlen kollégájától sem kapott érdemi választ. Úgy véli, a minisztériumoknál összességében legalább 200 millió eurós lefaragásokról kellene dönteni.

Szlovákia gazdasága tavaly még 4,1 százalékos növekedést produkált az egy évvel korábbihoz képest, és a pénzügyminisztérium még júniusban is azzal számolt, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) idén is 3,5 százalékkal bővülhet. Mára azonban fordult a kocka, Kamenický – a tárcája mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) legfrissebb elemzésére hivatkozva – csütörtökön elismerte, hogy a legjobb esetben is legfeljebb 2,4 százalékos növekedésre számíthatunk, jövőre pedig még ennél is visszafogottabb lesz a GDP-növekedés. „Az ország legfontosabb kereskedelemi partnereinek a gyengélkedése miatt csökkennek a megrendelések, ami a munkapiacon is meglátszik. Ez utóbbi miatt pedig a lakossági fogyasztás sem nő majd olyan látványosan, mint eddig” – mondta Kamenický.

Hat a munkanélküliségre

A pénzügyminiszter elismerte azt is, hogy a munkanélküliségi mutatók sem csökkennek majd olyan dinamikus ütemben, mint eddig, és a bérek gyors növekedésének is búcsút inthetünk. A foglalkoztatottság idén már csupán 1,2 százalékkal nő, ami nagyjából 30 ezer új munkahelynek felel meg. Ezek többségét azonban az idei első fél évben hozták létre, vagyis az év második felére már stagnálás lesz jellemző, jövőre pedig már éves szinten is csupán 0,2 százalékos bővülésre számíthatunk. Az állástalanok aránya így a 2022-ig tartó időszakban 5,7 százalék körül ingadozhat majd.

A bérnövekedés is lassul

A bérek növekedési üteme idén eléri a csúcspontját, a nominális átlagbér 7,4 százalékkal lesz magasabb, mint egy évvel ezelőtt, ez azonban elsősorban a közszféra béremeléseinek köszönhető. Míg a közszférában idén 12 százalékos átlagos béremelést jósol a pénzügy, a magánszférában 6 százalékosat. Az előrejelzés szerint a bérek növekedési üteme az elkövetkező években már lelassul, a legrosszabb forgatókönyvre az ipari alkalmazottak számíthatnak. Az egyetlen jó hír, hogy ezzel párhuzamosan az infláció üteme sem nő majd olyan látványosan, mint azt korábban várták, a pénzügy az idei évre 2,5 százalékos drágulást jósol, ami az elkövetkező években még ennél is mérsékeltebb lesz.

Beüthet a brexit

Kamenický is elismerte azonban, hogy a mostani előrejelzésen még tovább ronthatnak, hiszen Nagy-Britannia rendezetlen kiválása az Európai Unióból és Szlovákia kereskedelmi partnereinek a vártnál is nagyobb mélyrepülése rengeteg kockázatot rejt magában. A Pénzpolitikai Intézet előrejelzését a Manpower munkaerőpiaci társaság legújabb, csütörtökön közzétett felmérése is igazolja, amely szerint a szlovákiai munkapiacon öt éve nem volt ilyen rossz a helyzet, mint manapság. A Manpower által megkérdezett 751 cégvezetőnek már csak a 9 százaléka tervezi az idei utolsó negyedévben, vagyis az októbertől december végéig tartó időszakban újabb alkalmazottak felvételét, elbocsátásokkal a megkérdezettek 6 százaléka számol. „Az általunk bevezetett munkaerőpiaci index – vagyis az új alkalmazottak felvételét és az elbocsátásokat tervező cégek közötti különbség – látványosan romlott, az előző negyedéves 8 százalékpontról 3 százalékpontra” – nyilatkozta Zuzana Rumiz, a ManpowerGroup Slovensko vezérigazgatója. Szerinte ilyen rossz adatra legutóbb 2015 első negyedévben volt csak példa.

A nyugati rész jobban jár

Az egyes ágazatok között az elkövetkező hónapokban is látványos különbségek lesznek. A legkönnyebben a kereskedelemben lehet majd munkát találni. Az átlagosnál jobb a helyzet a feldolgozóiparban, az államigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban és a közlekedésben is. A sor végén ezúttal, főként a szezonális hatások miatt, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás található. Ami a regionális lebontást illeti, a legjobb helyzetre továbbra is a Nyugat-Szlovákiában élők számíthatnak, ahol 4 százalékponttal haladja meg az új munkaerő felvételét tervező cégek aránya azokét, amelyek elbocsátásokat jeleznek. Ugyanez Közép-Szlovákiában -2, Kelet-Szlovákiában pedig 3 százalék. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?