Idén még száguldunk, ám jövőre kissé fékezünk

Pozsony/Budapest/Brüsszel. Szlovákia első negyedévi gazdasági növekedése (GDP) 8,9 százalékra rúgott, ami némi lassulást jelent a 2006-os harmadik és negyedik negyedévi ütemhez képest.

Pozsony/Budapest/Brüsszel. Szlovákia első negyedévi gazdasági növekedése (GDP) 8,9 százalékra rúgott, ami némi lassulást jelent a 2006-os harmadik és negyedik negyedévi ütemhez képest. Az idei tempó még mindig nagyszerűnek mondható, az európai uniós adatokat összegző Eurostat szerint például a 27 uniós tagállam teljesítményét nézve közvetlenül Észtország mögött (nálunk 9,9 százalék az idevágó mutató) a szlovák a második legjobb. A pénzügyminisztérium 2007-ben éves szinten a GDP 8,1 százalékos, a Szlovák Nemzeti Bank 8,9 százalékos, az Európai Bizottság pedig 8,5 százalékos növekményét várja. Egyes vélekedések szerint a 2004-ben rajtolt szlovák gazdasági reformok jótékony hatása lassan lecseng és az ország a közeljövőben, akár már 2008-tól évi 6-6,5% közötti gazdasági növekedésre állhat be. Örvendetes viszont, hogy 2006 első negyedéhez viszonyítva a foglalkoztatottak száma 2,1 százalékkal nőtt, elérve a 2,15 millió főt.

Magyarországon az első negyedévben – az előző év azonos időszakához viszonyítva – 2,9 százalékos, a naptári hatás kiszűrésével 3 százalékos volt a gazdasági növekedés – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Ez ugyan tíz éve nem látott alacsony tempót jelent, mégis jobb annál, mint amire az elemzők számítottak. A szakértők az első negyedévben 2,3 százalék körüli GDP-növekedést vártak, azaz a vártnál jóval kevésbé lassult a kormányzati kiigazító intézkedések hatására a magyar gazdaság növekedési üteme. A növekedést elsősorban az ipar, a mezőgazdaság és kis mértékben az építőipar húzta. Egybevetésül: 2006 negyedik negyedévében 3,2%, a harmadikban és a másodikban 3,8-3,8%, az elsőben pedig 4,9% volt a növekmény. A lengyelektől 7,2 százalékos, a csehektől 6 százalékos negyedévi növekedést várnak az elemzők.

Az euróövezetben a GDP az első negyedévben 0,6 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 3,1 százalékkal nagyobb a tavalyi első negyedévinél – közölték tegnap az EU statisztikai hivatalában. Tavaly éves összehasonlításban 3,3 százalékos volt a növekedés üteme. A lassulás kisebb a korábban vártnál, és nem fogja elvenni az Európai Központi Bank (EKB) kedvét a további kamatemeléstől, vélik elemzők. (t, FN, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?