Idén már drágulnak a lakások

Pozsony |

<p>Akik a múlt év vége felé úgy döntöttek, hogy még várnak a lakásvásárlással, abban bízva, hogy az árak tovább csökkennek, alaposan ráfaragtak. A tavalyi enyhe áresést követően a lakóingatlanok az idei első negyedévben már drágultak, és az elemzők szerint az áremelkedés idén is folytatódik.</p>

A lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti ára Szlovákiában az idei első negyedévben 1221 euró volt. A jegybank által tegnap közzétett legújabb ingatlanpiaci elemzés szerint ez már 6 euróval több mint a múlt év utolsó negyedében. Mikuláš Cár, a jegybank elemzője szerint az egyes megyék között ráadásul jelentős különbségek tapasztalhatók. Zsolna megyében például 16, Nagyszombat megyében pedig 12 euróval nőtt a négyzetméterenkénti ár, Pozsonyban ezzel szemben csak 3 eurós drágulást mértek, Kassa megyében pedig stagnáltak az árak. Legolcsóbban már hagyományosan Nyitra megyében lehet lakóingatlanhoz jutni, ahol a négyzetméterenkénti ár 584 euró körül mozog, szemben a Pozsonyi 1652 euróval. A szlovákiai havi átlagbérből így Nyitra megyében 1,36 négyzetméternyi lakásra futja, miközben a fővárosban ugyanezért csak 0,74 négyzetméter vásárolható. Az idei első negyedévben a négyszobás lakások drágultak a legjobban, ezek négyzetmétere manapság 19 euróval kerül többe, mint a múlt év utolsó hónapjaiban. A családi házak négyzetmétere ugyanekkor átlagosan 9 euróval drágult. A jegybank szerint az egy évvel korábbiakhoz képest azonban még mindig 1,5 százalékkal alacsonyabbak az árak. Még ennél is markánsabb a különbség, ha a gazdasági válság kirobbanása előtti időszakkal hasonlítjuk össze az árszintet. 2008-ban 21,2%-kal, egész pontosan 328 euróval került többe a lakóingatlanok négyzetmétere, mint manapság. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? „A gazdaság várhatóan nagyobb sebességre kapcsol és javulhatnak a foglalkoztatási mutatók is, aminek köszönhetően az elkövetkező időszakban tovább nőhet a lakásvásárlási kedv” – nyilatkozta Cár, aki szerint emiatt a második negyedévben is folytatódhat a lakóingatlanok enyhe drágulása. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?