A világgazdaság az idén húsz éve nem látott ütemben nő, és az átlagból kiemelkednek az új, kelet-európai EU-tagok. A szlovák statisztikai hivatal például nemrég megerősítette az idei 5,5 százalékos évi GDP növekedésre vonatkozó prognózisát.
Idén gyorsan nő a világgazdaság
Az EIU az Egyesült Államoknak az idén 4,2 százalékos növekedést jósolt, ez 1999 óta a leggyorsabb lenne. Jövőre azonban már csak 3,2 százalékos lesz az amerikai növekedés, amely 2009-ig fokozatosan 2,7 százalékra lassul. A legnagyobb lassulást Japánnak jósolja a londoni intézet: előrejelzése szerint a japán gazdaság a 2004-re várt 4,2 százalékos növekedés után 2005-ben már csak 1,7 százalékkal, a rákövetkező három évben évi 1,4 százalékkal, 2009-ben 1,3 százalékkal fog növekedni.
Az euróövezet gazdasági növekedése az EIU szerint a tavalyi, nem egészen fél százalékról az idén 1,9 százalékra gyorsul, de a 2009-ig tartó időszak végéig is csak évi 2,0-2,2 százalék közötti növekedéseket fog produkálni. A 25 tagú EU egésze valamivel jobban teljesít: az idei évre jósolt 2,4 százalékos növekedést jövőre 2,5 százalék, utána rendre 2,2-2,3 százalék követi az előrejelzés szerint.
Az EIU elemzése szerint az uniós átlagon belül az öt közép-európai új tagállam az idén 4,4 százalékkal, jövőre 4,5 százalékkal, majd 2009-ig 4,0-4,1 százalékkal, a három balti tagállam pedig 6 százalék feletti ütemben fog növekedni. Ezeknek az országoknak a gazdasági súlya azonban olyan csekély, hogy a következő években az eredeti EU-15-höz képest az EU-25 növekedési ütemét a saját gyors növekedésükkel is alig 0,2-0,3 százalékponttal fogják emelni.
A szlovák gazdaság az év második negyedévében 5,4 százalékkal, a szakértői várakozásokban szereplő mértéknél gyorsabban bővült. Az első negyedévben a GDP növekedésének üteme 5,5 százalékos volt. A növekedés főként az éves összevetésben 16,4 százalékkal magasabb második negyedévi külső kereslet emelkedésre vezethető vissza. A hazai kereslet növekedése is gyors, bár ennél mérsékeltebb ütemű volt. A tőkebefektetések 3,5, a lakossági fogyasztás 2,8, a közületi fogyasztás 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A statisztikai hivatal az adatok fényében megerősítette az idei 5,5 százalékos évi GDP növekedésre vonatkozó prognózisát.
Tavaly a volt szocialista országok közül még Szlovákia ment át a leggyorsabb gazdasági növekedésen, az idén azonban Lengyelország – 6,1 százalékos második negyedévi növekedésével – az élre ugrott. Szlovákiában a kormány megszigorító intézkedéseinek következtében az elmúlt két évben mérsékeltebb ütemű volt a lakossági fogyasztás bővülése, idén viszont erős növekedés tapasztalható a pénzügyi lazítás, köztük a múlt évben végrehajtott 200 bázispontos kamatmérséklés hatására. (eb, vg, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.