Idén gazdagabb lesz a karácsony

Pozsony. Idén nagy valószínűséggel többet költünk a karácsonyi ajándékokra, mint tavaly. Az üzletesek ugyan óvatosabbak az előrejelzésekben, a gazdasági elemzők szerint azonban az idei karácsony gazdagabb lesz, mivel a szlovákiai lakosságnak több pénz jut az ajándékozásra.

A nagy áruházakban, hipermarketekben már október második felétől csábítják a vásárlókat a karácsonyi ajándékok megvételérePavol Majer felvételeAz üzletesek óvatossága a tavalyi ünnepekre vezethetők vissza, amelyek egyáltalán nem az elképzeléseik szerint alakultak. Az energiaárak, az általános forgalmi adó, a fogyasztói adók növelése, valamint a reálbérek csökkenése a háztartások költségvetésében jelentős gondokat okoztak. Mindez megmutatkozott a múlt decemberi kiskereskedelmi forgalomban is. Idén azonban a bérek nagyobb ütemben nőttek, mint tavaly, és az infláció sem volt olyan magas, mint egy évvel korábban. Mindez természetesen a kiskereskedelmi forgalmon is meglátszott, ami nagyobb ütemben nőtt, mint az előző évben.

A Szlovák Takarékpénztár elemzői szerint például az idei kiskereskedelmi forgalom 7,5 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly. Nagyobb bevételekre számítanak ezért a hazai üzletláncok is. Idén a műszaki cikkek iránt lesz a legnagyobb érdeklődés. A szakemberek szerint a kereslet leginkább azon cikkek esetében nő, amelyekhez olcsóbban juthatunk hozzá, és idén az áresés leginkább az elektronikai cikkek esetében figyelhető meg.

Digitális fényképezőgépek, gyerekjátékok, számítógépek – a szakemberek szerint az idei karácsonyi ajándékozás fő cikkei. Egyre több fogyasztó szándékozik áttérni a digitális televízióra is. A karácsonyi időszakban ezért a cégek a síkképernyős készülékek árának csökkentésével próbálják meg megkönnyíteni a fogyasztó döntését. A digitális készülékeket, így a síkképernyős plazmatévéket és a folyadékkristályos kijelzőket elsősorban a jobb kép- és hangminőség, valamint az ultravékony külalak végett választják egyre többen. A karácsonyi ajándékeső jelentős mértékben hozzájárul a mobiltelefon-szolgáltatók, a könyvkereskedők és az illatszerboltok költségvetéséhez is. A könyvkereskedők szerint Szlovákiában az elmúlt években a legnagyobb érdeklődés a képes enciklopédiák iránt mutatkozik.

A gazdasági elemzők szerint azonban az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, egyre jobban rászokunk a hitelekre. Míg korábban a vásárlók idegenkedtek a hitelre történő vásárlástól, mára a vásárlásnak ez a formája egyre nagyobb teret szerez magának. A jegybank elemzése szerint a fogyasztói hitelekre felvett pénzösszeg az idei évben 13 százalékkal nőtt. (ČTK, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?