Idei mélypontján a forint, megéri váltani

forint
Budapest |

Idei mélypontja közelében tartózkodik a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben. Az eurót reggel nyolc órakor 317,93 forinton jegyezték a nemzetközi devizapiacon, ami 0,03 százalékos forintgyengülésnek felel meg a keddi globális kereskedés kezdete óta.

 

Hétfőn 319,26 forinton is jegyezték az eurót nap közben, ami a forint idei leggyengébb árfolyamának számít az uniós közös devizával szemben. Az eurót legutóbb közel két éve, 2016 júniusában jegyezték hasonlóan magas szinten, akkor 322 forint felett.

A dollár kedden reggel 269,81 forinton állt, 0,10 százalékos erősödéssel. A dollár jegyzése egészen 272,34 forintig emelkedett hétfőn, ami öt hónappal ezelőtti, 2017. decemberi szintnek felel meg és a forint idei leggyengébb árfolyama az amerikai devizával szemben.

 

Kapcsolódó cikkünk

A svájci frankot reggel nyolc órakor 270,73 forinton jegyezték, 0,13 százalékos erősödéssel a globális kereskedési nap kezdete óta. A svájci frank jegyzése két hónappal ezelőtt, március elején már állt hasonló szinten.

Az euró kedden a kezdés óta 0,06 százalékkal 1,1784 dollárra gyengült. Hétfőn viszont nap közben 1,1716 dollárig, öt havi mélypontig is lement az árfolyama. Az eurót tavaly decemberben jegyezték hasonlóan alacsony árfolyamon a dollárral szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?