Az olcsó hitelek is tehetnek a lakásárak emelkedéséről ⋌(Robo Hubač/Plus jeden deň)
Szigorítják a hitelfelvételt
A Szlovák Nemzeti Bank júliustól szigorítja a jelzáloghitelek folyósításának feltételeit. Az alacsony kamatú hitelek intenzív felvétele miatt nő a lakossági eladósodás és látványosan emelkednek az ingatlanárak.
A nemzeti bank elképzelése szerint júliustól a lakosság által felvett hitel teljes nagysága nem lépheti túl az ügyfél nettó éves keresetének 8-szorosát. Azaz, ha valakinek a havi adózás utáni keresete például 900 euró, akkor évi 10 800 euróval számolva a hitelfelvételi plafonja 86 400 euró lehet – ez az összeg valamennyi hitelre (még a hitelkártya is beleszámítódik) együttesen vonatkozik. A jegybank kezdetben még ad némi kivételt, 2018 októberéig az újonnan folyósított hitelek 20 százaléka átlépheti a 8 évi kereset végösszegét, az év végéig ez az arány 15 százalékra módosul, jövőre pedig fokozatosan 10 százalékra olvad.
Korlátozott hitel
További fontos megkötés, hogy júliustól nem nyújtanak jelzáloghitelt a megvásárolni kívánt lakás vagy családi ház teljes értékére, vagyis megszűnik az ún. 100 százalékos hitel. Az új felső határ 90 százalékon húzódik majd, sőt a nemzeti bank legszívesebben azt szeretné, ha a 80 százalék feletti összegek aránya is radikálisan mérséklődne. Ján Bača, a Szlovák Takarékpénztár (SLSP) lakossági hitelezési osztályának vezetője szerint az utóbbi korlátozás érdemben nem fékezi majd a pénzintézetük tevékenységét. Szerinte a szigorítás hatása jövőre valamelyest erősödhet, és elsősorban a pozsonyiakat és a fiatalokat érintheti kedvezőtlenül.
Mélyponton a kamat
Mária Valachyová, a takarékpénztár vezető közgazdásza arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákiában néhány éve valóságos hitelfelvételi láz tört ki: 2016-ban 14%-kal, tavaly pedig újabb 13%-kal nőtt a felvett jelzáloghitelek volumene, idén pedig további 10%-kal bővülhet. Abszolút számokban kifejezve a jelzáloghitelek volumene már ostromolja a 25 milliárd eurós határt, és a nemzeti bank minden igyekezete ellenére 2021-re ez 30 milliárdra nőhet. Ennek oka abban keresendő, hogy abszolút történelmi mélypontra süllyedtek a hitelkamatok, a jelzálog esetében az átlag már csupán 1,65 százalék, míg az eurózóna átlaga 1,8 százalék. Csehországban az idevágó mutató 2 százalék fölötti, sőt már a német kamatok alá mentünk. Ez a kegyelmi időszak nem tart a végtelenségig – figyelmeztetett Valachyová, aki szerint az Európai Központi Bank 2019-ben várhatóan alapkamatot emel, ami automatikusan drágábbá teszi az újonnan folyósított hiteleket.
Ezért az javasolható, hogy aki idén vesz fel jelzálogot, az hosszabb időtávra, 3 vagy 5 évre kösse le.
Vágtató ingatlanár
A kamatok által felvázolt folyamat természetesen felfelé korbácsolja az ingatlanárakat, már alig maradunk el a 2008 nyarán tapasztalt elképesztő ingatlanboom szintjétől. Külön világot jelent a főváros, ahol a négyzetméterenkénti átlagár 1950 euró környékén mozog, miközben az országos átlag közvetlenül 1400 euró alatt van. Napjainkban ott tartunk, hogy egy pozsonyi 100 négyzetméternyi alapterületű lakás árából Eperjes vagy Kassa megyében 140 négyzetméternél is nagyobb otthont vehetünk, Trencsén és Nyitra megyében pedig egyenesen 190 négyzetméter felettit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.