Hospodárské Noviny: létszámbővítésre készülnek az autógyárak

Pozsony |

<p>Jelentős&nbsp;&nbsp;létszámbővítésre készül a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap saját információkra és a gazdasági tárcára hivatkozva hétfőn.</p>

A lap közlése szerint a három autógyár három éven belül együttesen mintegy 3 ezer új munkahelyet hozhat létre. A HN információi szerint a legnagyobb mértékű  bővítésre, mintegy másfélezer új munkahelyre a Szlovákiában legjelentősebb pozsonyi VW jóvoltából lehet számítani. A német tulajdonú autógyár, amelynek szlovákiai leányvállalata jelenleg 9400 embert foglalkoztat, 2012 és 2016 között másfél milliárd euró értékű beruházást valósít meg Szlovákiában. Az összeg jelentős hányadát a gyár új karosszériaüzemének építésére, illetve az üzemi infrastruktúra bővítésére fordítják.

A lap szerint a PSA Peugeot Citroen - jelenleg mintegy három és fél ezer embert alkalmazó - nagyszombati üzeme négyszáz új munkahelyet hozhat létre, sajtóközlések szerint két év múlva várhatóan itt kezdik majd gyártani az új Citroen C3-ast. Arról, hogy a jelenleg mintegy 3800 alkalmazottal rendelkező zsolnai Kia milyen mértékű létszámbővítést tervez, nem említett konkrét számokat a HN, csupán annyit közölt: a gazdasági tárca már egyeztetéseket folytat a lehetséges bővítésről a koreai cég vezetésével. A Kia szlovákiai üzeme már tavaly meghaladta - az évi háromszázezer gépkocsi előállítására tervezett - kapacitását.

Szlovákiában az autóipar már mintegy tíz éve a gazdaság legfontosabb húzóágazata, közvetlenül mintegy 60 ezer embert foglalkoztat, miközben az ágazathoz kötődő beszállítók további 160 ezer embernek biztosítanak munkát. Az autóiparban dolgozik közvetlenül vagy közvetve az összes foglalkoztatott 9 százaléka.

Tavaly az autógyárak termelték Szlovákia exportjának legnagyobb hányadát, csaknem ötödét, ennek értéke több mint 11 milliárd euró volt. Az országban 2013-ban megközelítőleg egymillió gépkocsi készült, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel az eredménnyel a szlovákiai autógyárak megközelítették, részben el is érték gyártókapacitásaik határát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?