Hollande: véget ért az eurózóna válsága

Tokió |

<p>Az eurózóna válságának vége, most már a versenyképesség javításán és a növekedés megindításán van a sor - közölte Francois Hollande francia államfő szombaton Tokióban japán üzletemberek előtt.<br />&nbsp;</p>

 "Meg kell érteniük, hogy az európai válságnak vége. Franciaország és Japán együtt tud működni, hogy új utakat nyissunk a gazdasági fejlődés előtt" - közölte Hollande a befolyásos Nihon Keidzai Simbun üzleti lap rendezvényén. Elismerte ugyanakkor azt is, hogy Európának nagyobb figyelmet kell fordítania a növekedést és a versenyképességet serkentő intézkedésekre ahhoz, hogy nemzetközi pozíciója javuljon.
   
A francia államfő hangsúlyozta: az adósságválság erősebbé tette az eurózónát és mélyítette a 17 tagország közti integrációt, jelenleg pedig a "még nagyobb stabilitást és szolidaritást" biztosító eszközök, többek között egy bankunió kialakításán és a fiskális politikák összehangolásán van a sor. Azon tervéről is beszélt, miszerint közös gazdaságpolitikai kormányzatot kéne létrehozni a valutaunió számára.
   
Az eurózóna gazdasági teljesítménye az elmúlt hat negyedév során folyamatos csökkenést mutatott, míg a munkanélküliségi ráta 12,2 százalékos csúcsra szökött.
   
Az EU és Kína közti kereskedelmi vitákról közölte: világosan meg kell határozni a kereskedelmi szabályokat és elveket, a nézeteltéréseket pedig tárgyalásos úton kell megoldani.
   
A kínai hatóságok a héten dömpingellenes vizsgálatot indítottak az európai bortermelők ellen, amely elemzők szerint válasz volt arra, hogy az EU hasonló eljárást kezdeményezett a kínai napelemgyártókkal szemben. Egyes félelmek szerint a csatározás az autóipari termékekre is átterjedhet.
   
"Azt szeretném, ha a kínaiak minél több francia árut vennének. Versenyképesebbnek kell lennünk, és meg kell győznünk a kínaiakat arról, hogy van tér a kölcsönösségre" - fogalmazott.
   
A Kína és az általa Franciaország "kivételes partnerének" nevezett Japán közötti feszültségekről Hollande egy kérdésre válaszolva azt monda: "Ne kérjenek arra minket, hogy válasszunk (a két ország között)".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?