Hogyan lehet nyáron klíma nélkül lehűteni az autót?

<p>Egyre több sofőr használja a nagy kánikulákban megállás nélkül a légkondicionáló berendezést. Épp ezért viszont egyre több megfázott, tüsszögő vagy köhögő embert látni az utcákon. Sokan ugyanisnem tudatosítják, hogy a klímával is óvatosan kell bánni. Ha ugyanis túlzottan lehűtik az autót, többet árthatnak vele, mint segítenek.</p>

Az sem mindegy, hogyan kezeljük a klímaberendezést, most viszont inkább foglalkozzunk azzal, hogy lehet a légkondicionáló nélkül is lehűteni a gépkocsi felforrósodott belső terét. Erre pedig még jóval azelőtt kell gondolni, mielőtt a tűző nap égető kemencévé változtatja az autót.

Árnyékos parkoló
Az első, talán legegyszerűbb megoldás az árnyékos helyen való parkolás. A városokban ez sem bizonyul egyszerű feladatnak, hiszen a sofőr örül, ha egyáltalán valamilyen szabad helyre bukkan. Ráadásul a nap vándorol az égen, így délelőtt máshova vet árnyékot mint délután, amikor hazaindulnak a munkahelyről. Épp ezért nem árt olyan parkolóhelyet találni, ahol inkább délután, estefelé van árnyék. Így ha napközben fel is forrósodott az autó, délutánra ismét lehűlhet.
Persze ezt a taktikát csak akkor alkalmazhatják, ha rendszeresen ugyanarra a helyre járnak autóval és sikerül lefigyelniük az árnyék mozgását. Ha olyan helyen kénytelen leállni autójukkal, ahol nap mint nap csodának számít, ha egyáltalán találnak helyet, akkor más trükkök után kell nézni.

Felforrósodott volán és ülések
Ha nem tudják elkerülni a napsütötte parkolót, legalább enyhíthetik a tűző nap kellemetlen hatását. Ha a hőmérő higanyszála 25 fokot mutat, akkor az autóban a hőmérséklet könnyen elérheti a 60-70 fokot.
A nagyobb melegben ezek az értékek természetesen még feljebb kúsznak. Arról, hogy ez milyen veszélyes és milyen könnyen vezethet akár a halálhoz, mellékletünk korábbi számában írtunk.
Az ülések vagy volán kárpitozása sem segít mindig, nagyon gyorsan felforrósodhat – főleg ha sötét színű – és még növeli a hőmérsékletet az autóban. Rendkívül kellemetlenek a bőrből, vagy műbőrből készült sötét színű volánok, vagy az ülések. Nem egyszer előfordul, hogy az ember rá sem tud rögtön ülni a felforrósodott bőrülésre, s ha végre ráveszi magát, akkor a felforrósodott volán okoz gondokat.
Részeleges segítséget nyújthat a szélvédőre és ablakokra ragasztott napellenző. Erre a célra használhatnak újságpapírt is, sőt az is segít, ha törülközővel takarják le a volánt.

Büntetés a szellőztetésért
Az autó belsejének felforrósodott levegőjével már nem lesz olyan könnyű dolguk. Néhány sofőr a biztonság kedvéért nyitva hagyja néhány centiméterre az oldalsó ablakokat, ez viszont kockázatos vállalkozás lehet. Ilyen szellőztetésért ugyanis a rendőrök könnyen 60 eurós bírságot is adhatnak, ugyanis a törvény előírja, hogy az autót minden lehetséges módon, amit a gyártó lehetővé tett, be kell biztosítani a megrongálás vagy kirablás ellen.
Természetesen a kocsi belsejéből el kell távolítani azokat a tárgyakat, amelyek az extrém hőmérsékleten tönkremehetnének. A legérzékenyebb a műanyag tárgyak és az élelmiszerek, de a sprayk és az öngyújtók is – ez utóbbi az extrém hő hatására könnyen felrobbanhat. Háziállataikról se feledkezzenek meg, a nagy hőségben hőgutát kaphatnak.

Indulás előtt nyissák ki az ajtókat
Ha nem tudták elkerülni a napos parkolóhelyet, akkor mielőtt beülnének az autóba, nyissák ki az összes ajtót és várjanak, míg egy kicsit kiszellőzik. Ha utastársaik nem háklisak a huzatra, akkor húzzák le az összes ablakot és induljanak el. Ha nincs autójukban elektronikus vezérlésű ablak, akkor inkább csak az elülső ablakokat húzzák le, egy idő után ugyanis megunják a huzatot és nem lesz kedvük csak azért megállni, hogy megint visszahúzzák az ablakot. Vagy ellenkezőleg, csak a hátsó ablakokat húzzák le.
Viszont a huzatot se élvezzék sokáig, számos káros hatása lehet. Ha el akarják kerülni a bedagadt szemet, vagy a megfázást, akkor az enyhén megnyitott ablakot az enyhén bekapcsolt ventillátorral kombinálják. Hosszabb utakon kihasználhatják a taxisofőrök trükkjét: a nyakra helyezett vizes törülközőt. Mindenek ellenére próbáljanak elegendő vizet inni, és a hosszabb utakon a megszokottnál jóval több szünetet tartsanak. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?