Hiányzik a képzett szlovákiai munkaerő

Pozsony |

<p>Növekvő gazdasági teljesítmény, javuló foglalkoztatottság, vonzóbb fizetések &ndash; erre számíthat Szlovákia jövőre a McRoy Group személyzeti tanácsadó társaság tegnap közzétett előrejelzése szerint. A társaság elemzői azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy egyre nagyobb gondot okoz majd az országnak a szakképzett munkaerő hiánya.</p>

A foglalkoztatottság növekedésének köszönhetően egyre kevesebb állástalan lesz az országban. „A munkanélküliek aránya már jövőre 9 százalék alá eshet, az állástalanok számának a csökkenése azonban fokozatosan lelassul” – nyilatkozta Luboš Sirota, a McRoy Group vezérigazgatója, aki ezt a szakképzett munkaerő hiányával magyarázza. Az új munkahelyek jövőre és az azt követő években ugyanis elsősorban az autó- és gépiparban jönnek majd létre, márpedig ezek az ágazatok megkövetelnek bizonyos képzettséget a jelentkezőktől. „Egy ennél is nagyobb képzettséget igénylő szakmában, az IT-szektorban is egyre több munkahely jön létre, miközben már ma mintegy 20 ezer alkalmazott hiányzik az ágazatból” – nyilatkozta Sirota, aki szerint jövőre nagyobb kereslet lesz az esztergályosok, a hegesztők és a raktárosok iránt is.

Nagy különbségek

Ami a regionális lebontást illeti, alig változott valami az elmúlt időszakban. A legtöbb új munkahely továbbra is az ország nyugati járásaiban jön létre, ezek közül is Pozsony, Nagyszombat, Trencsén és Nyitra vezet. „Mivel Szlovákiában továbbra is rendkívül alacsony a munkaerő mobilitása, a cégek egyre több külföldi alkalmazottat lesznek kénytelenek felvenni” – mondta Sirota.

Nőnek a fizetések

A szakképzett munkaerő hiánya miatt azonban egyre több cég kénytelen növelni az alkalmazottainak fizetett béreket is. „Míg a foglalkoztatottság növekedése jövőre a várakozások szerint már elmarad az ideitől, a béremelkedés üteme tovább nőhet” – tette hozzá Sirota, aki szerint az átlagbér 2017-ben akár 4 százalékkal is nőhet. A legnagyobb fizetésemelésekre ezúttal is az ország nyugati régióiban élők számíthatnak, a McRoy Group elemzése szerint így az elkövetkező években sem várható a regionális bérkülönbségek enyhülése. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?