Hétvégi programok

Szombat: 12.15-kor kezdődik Miklósi Péter közéleti társalgóműsora, a Délidő, amelynek vendége Szarka László, az MTA Kisebbségtudományi Intézetének igazgatója. 13 órakor zenés, publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre jelentkezik. 15 órától népzenei összeállítást sugárzunk. 15.

Szombat: 12.15-kor kezdődik Miklósi Péter közéleti társalgóműsora, a Délidő, amelynek vendége Szarka László, az MTA Kisebbségtudományi Intézetének igazgatója. 13 órakor zenés, publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre jelentkezik. 15 órától népzenei összeállítást sugárzunk. 15.30-tól a Tudomány világa témája a csillagászat. Mizser Attilát, a Magyar Csillagászati Egyesület elnökét a magyarországi amatőr csillagászok munkájáról és a csillagászati ismeretterjesztés helyzetéről kérdezzük, Dr. Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója pedig a magyar tudósok és mérnökök nemzetközi űrkutatásban való részvételéről beszél. A 16 órai hírek után Köszöntő, utána összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket. 18 órakor a Térerő jelentkezik, ezúttal az újvidéki magyar rádió gondozásában. 19 órától műsorzárásig Slágerhullám szól 20 óráig.

Vasárnap: a 12.15-kor kezdődő nóta-összeállításban ismert nótaénekesekkel nótázhatnak együtt. 13 órától a Randevú jelentkezik, melyben a Félőlény című mesejáték után az ovisok a Mikulás-várásról beszélnek. Léván rendezik az Országos Kadosa Zongoraversenyt, a legkisebb résztvevőket szólaltatjuk meg. Dusík Gábor musicalt írt, amit Eperjesen mutattak be. 15 órától a Kaleidoszkópban négy színidirektor és egy dramaturg beszél társulatáról. November 23-án ugyanis a komáromi Jókai Színház indulásának 55. évfordulója alkalmából konferenciát rendeztek határontúli magyar színházi vezetők és magyarországi színházi szakemberek részvételével. A 16 órai hírek után Köszöntő, 17.45-től híröszszefoglaló. 18 órától irodalmi magazinunkban, a Tékában két évforduló ürügyén Ady Endréről és József Attiláról emlékezünk meg, felidézve alakjukat és költészetüket. 18.30-tól Donizetti Szerelmi bájital c. operáját ismertetjük. 19 órától a Világosság c. egyházi műsor katolikus kiadásában adventi szentmisét közvetítünk felvételről a pozsonyi ferenciek templomából. Misét és szentbeszédet mond dr. Haľko József atya, közreműködik a Corda Fratrum egyházi kórus. (bodri)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?