Használt autó helyett újat veszünk

Pozsony |

<p>Szlovákia tavaly megtartotta világelsőségét az ezer főre legyártott autók terén. Ráadásul tavaly erőteljesen visszaesett a használt gépkocsik vásárlása az országban, az elmúlt négy évben ez volt a legjelentősebb csökkenés.</p>

Egy olyan országot sem találnának a világon, ahol a lakosok számához viszonyítva olyan sok autót gyártanának, mint Szlovákiában. Tavaly több mint 980 000 autó hagyta el a szlovákiai gyárakat, ami éves szinten 5,8 százalékos növekedést jelent. Jaroslav Holeček, a a Szlovákiai Autóipari Szövetség (ZAP) elnöke szerint ráadásul tavaly jelentősen visszaesett a használt autók regisztrációja. Az új és használt autók regisztrációja közt a legnagyobb különbség az elmúlt években 2008-ban volt, amikor 98 319 használt gépkocsit regisztráltak az országban, s csak 70 040 újat. A következő évben kiegyenlítődött az arány, aztán 2011-től kezdetét vette a használt kocsik regisztrációjának visszaesése. Míg 2012-ben valamivel több mint 61 ezer használt autót regisztráltak, addig tavaly már csak 48 547-et, új autóból pedig 2013-ban 66 ezer kelt el. Holeček szerint ezek az adatok igazolják, hogy az emberek már nem bíznak annyira a futott gépkocsikban. „A piac alakulásához nagyban hozzájárult az is, hogy a sajtó egyre gyakrabban tájékoztat a használt gépkocsikkal összefüggő problémákról, az átállított kilométerórákról. Ez pedig azt eredményezi, hogy az emberek bazár helyett autószalonban vesznek új autót” – állítja Holeček. Ráadásul az új autók ára az elmúlt években olyannyira visszaesett, hogy az árkülönbség az új és használt között gyakran elenyésző. „Inkább többet fizetnek a megbízható autóért, minthogy kisebb megtakarítással vegyenek zsákbamacskát” – mondta a ZAP elnöke. A témával bővebben csütörtöki nyomtatott kiadásunkban foglalkozunk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?