Hamarabb kimerülhetnek az északi-tengeri nyersolaj- és földgázmezők

London |

<p>A felére csökkenhet Nagy-Britannia északi-tengeri nyersolaj- és földgázmezőinek várható élettartama a recesszió miatt, amely meredeken visszaveti a feltárásokat, írta iparági becsléseket idézve a Financial Times hétfőn.</p>

A Deloitte üzleti tanácsadó cég a londoni gazdasági napilap szerint kimutatta, hogy az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz mérve 78 százalékkal csökkent a feltáró célú kútfúrás az Északi-tengeren. A kutatási és kitermelő célú olajkutak fúrása együtt 41 százalékkal csökkent.
    A UK Oil and Gas nevű iparági elemző csoport prognózisa szerint az idei év egészében összességében 66 százalékkal esik vissza az új - feltáró és kitermelő - kutak fúrása a térségben.
    E cég azzal számol, hogy a feltáró tevékenység környezetének romlása 10-15 évvel csökkentheti az északi-tengeri mezők még hátralévő, becslések szerint 20-30 évi élettartamát, ami azt jelenti, hogy a telepített infrastruktúra csaknem felét 11 éven belül kivonják a termelésből.
    A jelenlegi beruházási ütemből ítélhetően az északi-tengeri lelőhelyek 2020-ban a brit olaj- és földgázigényeknek alig a 12 százalékát fogják kielégíteni a jelenlegi 45 százalék helyett.
    Mindennek oka az, hogy a mostani, hordónként 50 dollár körüli olajár mellett mind az olajtársaságok, mind az őket finanszírozó bankok vonakodnak új mezők termelésbe vételét célzó beruházásoktól, áll a Financial Times hétfői ismertetésében.
    Független olajipari elemzők szerint a globális nyersolajtermelés már évekkel ezelőtt túljutott csúcspontján.
    Az Energy Watch Group nevű szakértői műhely néhány hónapja Londonban kiadott elemzése szerint ez már 2006-ban - az iparági konszenzusnál több évvel korábban - megtörtént, elsősorban a fő kitermelő térségek termelési potenciáljának vártnál koraibb és nagyobb mértékű hanyatlása miatt.
    Az Energy Watch Group a továbbiakban a globális termelés drámai zuhanását jósolja: előrejelzése szerint az évtized közepén elért, átlagosan napi 81 millió hordós csúcstermelés után 2020-ban 58 millió, 2030-ban már csak 39 millió hordó - vagyis a csúcsértéknek kevesebb mint a fele - lesz a világ napi nyersolajtermelése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?